Akikre büszkék lehetünk … Interjú Badak Zsolttal

A hivatásunk meghatároz minket, kitölti életünket. S hogy mi is lesz ez a tevékenység, amely elégedettséggel tölt el? Vagy hol fogjuk végezni ezt? Nem tudhatjuk. Sokan csak hosszú évek múltán találnak rá útjukra. De bárhol is éljünk a világban, az a fontos – Tamási Áron szavaival –, hogy otthon legyünk benne.

Badak Zsolt Mezőgecsében született. A Rákóczi-főiskola földrajz szakán szívta magába tudását, majd feleségével Hollandiában telepedtek le. Hogy mi történt vele azóta? Mondja el ő maga.

– Mesélj magadról.

– Mezőgecsében születtem, egy szép kis családba. Általános iskolai tanulmányaimat szülőfalumban kezdtem, majd a középiskolai tanulmányaimat Beregszászban végeztem. Jó érzéssel gondolok vissza a gyerekkoromra.

– Miért döntöttél a Rákóczi-főiskola mellett?

– Középiskolás éveim alatt (a 4. számú Kossuth Lajos Középiskolában tanultam) reggelente mindig elmentem a főiskola előtt, emlékszem, sokszor éreztem úgy, hogy egyszer én is ott szeretnék tanulni a többi hallgatóval. Így, amikor befejeztem a középiskolát, felvételiztem a főiskola földrajz szakára. Ezt a döntést soha nem bántam meg, nagyon jó éveket töltöttem ott. Úgy is mondhatnám, hogy az az öt év felejthetetlen volt.

– Hogyan teltek a diákévek? Van-e olyan diákélményed, amit szívesen megosztanál?

– A főiskolai éveim nagyon jól teltek. A magas elvárásoknak próbáltam megfelelni, kisebb-nagyobb sikerrel, és közben kialakult az önbizalmam is. Nagyon jó tanaraink voltak, akikre szívesen gondolok vissza. Sokukkal baráti kapcsolatba kerültünk, sokat tanultunk tőlük az évek alatt. Az ott eltöltött évek alatt sok barátot szereztem, az idő gyorsan telt es nagyon sokat nevettünk együtt. A terepgyakorlatok felejthetetlenek voltak. Egyszer – egy ilyen gyakorlaton – sokáig fent maradtunk a tűz mellett beszélgetni. Közben megettük a maradék gulyáslevest, ami a vacsora volt. A hangulat jó volt, függetlenül attól, hogy egy hosszú nap volt mögöttünk es mar éjszaka kettő körül járt az idő. Egyszer csak jött az ötlet hogy teát igyunk. Mivel más főzőalkalmatosságunk nem volt mint a bográcsos, amiből elfogyott a gulyás, így hozzá álltunk mosogatni, később kiderült, nem nagy sikerrel. Mert amikor a tea végre elkészült, és átnyújtottuk az első csésze teát a tanárunknak, Molnár Józsefnek, hogy mint rangidős, először ő kóstolja meg, csak annyit mondott hogy „Valami borzasztó, de legalább meleg”.

Főiskolás éveim alatt ismerkedtem meg a feleségemmel is. Egyik alkalommal egy hétvégére a főiskolai diákok mellett külföldi önkéntesek is velünk tartottak. És az önkéntesek között ott volt a nagy Ő, Ineke Hollandiából. Szerelem volt első látásra.

– Mi történt a főiskola után?

– A főiskolai tanulmányaim befejezését követően Mezőváriban dolgoztam egy évet, majd két évet Beregszászban. Első élményeim kezdő tanárként elég vegyesnek mondhatók. Abban az időben a feleségemmel Beregszászban laktunk, és úgy terveztük, hogy ott is maradunk. Miután első gyermekünket elvesztettük, megváltoztak a tervek, és Hollandiában telepedtünk le.

– Hogyan érezted magad ott kezdetben? Akadtak-e nehézségeid?

– Hollandia egy nyitott ország, kedves emberekkel. Először, természetesen nehéz volt, hisz nem beszeltem a nyelvet es hiányoztak a szüleim, a barátaim, nagy volt a honvágy. A munka világában teljesen elölről kellett kezdenem mindent. Kezdetben olyan munkát vállaltam, ahová nem kellett a nyelvtudás. Egy csirkegyárban kezdtem el dolgozni, bár most így visszanézve, az volt a karrierem mély pontja. A gyárban hamar rájöttem, hogy az nem az én világom, de mivel közben tanultam a nyelvet, így kezdtek más ajtók is megnyílni előttem. Így lettem kertészmérnök. Sok szép kertet építettünk. Nagyon sokat tanultam a növényekről, de másfél év után újból azt éreztem, hogy ez nem az én utam. Tanultam még egy évet,  majd egy fogtechnikusi rendelőben lettem asszisztens. Ott a fogszabályzókról megtanultam mindent, amit csak lehetett. Viszont, ami érdekes, hogy Hollandiában itt volt először, hogy hasznát vettem a diplomámnak. A munkaadó, bar nem volt asszisztensi végzettségem, meg adta a lehetőséget, hogy ott dolgozhassam, mert már volt egy felsőfokú diplomám. Majd jött egy lehetőség, hogy középiskolában dolgozhassak. Tanársegéd lettem biológia szakon (Technische onderwijsassistent). Nagyon örültem annak, hogy közelebb értem ahhoz, amit tanultam. Három év után jött egy újabb lehetőség, hogy mint földrajztanár dolgozzam. A főiskolai diplomámat elismerik Hollandiában is, és miután sikeresen leadtam a nyelvvizsgákat, teljes jogú tanárnak számítok itt is. A tanítás nagyon tetszik és nagyon élvezem, az osztálytermek nagyon korszerűek és sok a lehetőség. Sokszor mesélek a gyerekeknek Kárpátaljáról is. Az oktatási rendszer Hollandiában nagyon más, mint Ukrajnában, így azt meg kellett szoknom. Például itt a középiskola 11-12 éves korban kezdik. Különböző szintű (niveau) oktatás van, a tanulók teljesítőképességéhez igazítva. Abban a középiskolában, ahol én dolgozom, több mint 2500 tanuló tanul, és több mint 300 kollégám van.

– Hogyan lehet a gyerekekkel jól dolgozni?

– A gyerekek, azok gyerekek. Mindegy, hogy Kárpátalján vagy Hollandiában születtek, iskolába nem nagyon vágynak. Azonban lehetőség van úgy megszervezni az órákat, hogy aztán azt érzed, ezért a napért megérte. A gyerekek itt eléggé nyitottak, de mivel jóléti országban élnek, kevés elképzelésük van arról, hogy mások hogyan élnek. Ebben próbálok nekik segíteni. Kiszélesítem a világnézetüket, elmagyarázom, hogy legyenek hálásak azért, hogy egy békés és gazdag országban élnek.

– Mesélj a családodról. Jut idő a kikapcsolódásra a munka mellett?

– Amikor nem dolgozom, akkor a családommal vagyok. A feleségemmel 17 éve élünk boldog házasságban. Itt, Hollandiában három szép gyermekünk született. Mattias (13), aki ugyanabban az iskolában tanul, ahol én is dolgozom, Anne-Sophie (11) es Lindy (6), akik még általános iskolások. A munka mellett sok idő jut rájuk, bár a hétköznapok nagyon zsúfoltak – ping pong, zene, rajz órák, klubok és egyéb kötelező programok. De hétvégenként igyekszünk együtt sokat sétálni, biciklizni vagy múzeumokba járni. Nekem sok hobbim van, szeretek rajzolni, festeni, fényképezni, olvasni…

– Milyen terveid vannak a jövőre nézve?

– Tervezni nem szoktam, reményeim szoktak lenni a jövőre nézve. Azt remélem, hogy még sokáig együtt lehetek a családommal, még sokáig csinálhatom azt, amit szeretek. És hálás vagyok mindazért, amit eddig kaptam.

– Mit köszönhetsz a Rákóczi-főiskolának?

– A főiskolának hálás vagyok sok mindenért. Azért, hogy mint kárpátaljai magyar, hazai földön magyarul tanulhattam. Esélyt adtak arra, hogy tanulmányaim révén feljebb léphessek, és céljaim legyenek. De legfőbb képpen azért, hogy most taníthatok.

Kurmay Anita

  Madridban jártunk – Nemzetközi konferencián a Hodinka Antal Nyelvészeti Kutatóközpont munkatársai A II. RF KMF Apáczai Csere János Könyvtára tájékoztató napot tart