Akikre büszkék lehetünk: interjú Borovszki Istvánnal

Milyen a jó pedagógus? – szokták kérdezni. Legyen tájékozott, nagy tudású, legyen jó kapcsolata a diákjaival, maximálisan tudja átadni az ismeretanyagot. Ilyen és ehhez hasonló válaszok születnek a kérdésre. Az oktatás színvonala legnagyobb mértékben talán a pedagógustól függ. Ő az, aki közvetlen kapcsolatban áll a diákokkal, közvetíti legfőbb értékeinket.

Borovszki István Nagydobronyban született, a Rákóczi-főiskola történelem–földrajz szakán szívta magába tudását, majd a Kisdobronyi Középiskolában oktatta a jövő nemzedékét. Ma pedig már a Nagydobronyi Református Líceum történelem- és földrajztanára, valamint az intézmény kollégiumának igazgatója. Hogy milyen tapasztalatokkal gazdagodott az évek alatt, ő maga mondja el.

– Meséljen magáról. Hogyan telt a gyermekkora?

– Nagydobronyban születtem. Iskolai tanulmányaimat a helyi középiskolában végeztem, ahol 2003-ban érettségiztem. Nekem még igazi gyermekkorom volt. Minket nem kötöttek le a digitális eszközök. Máig boldogan emlékszem vissza az éjszakákba nyúló játékokra a barátaimmal, a pecázásokra, a csínytevésekre.

– Miért döntött a Rákóczi-főiskola mellett?

– A középiskola elvégzése után mindenképpen szerettem volna tovább tanulni. Az első számú célom az akkor még Kárpátaljai Magyar Tanárképző Főiskola volt, mivel ott anyanyelvemen tanulhattam, és ismerőseim is ajánlották, hogy magas színvonalú oktatásban részesülhetek. Természetesen, hogy bebiztosítsam magam, jelentkeztem más intézménybe is, például felvételt nyertem a Balassi Intézet pszichológia előkészítőjére. A főiskolán azon az éven 3 tanári szak közül lehetett választani, én a történelem–földrajz mellett döntöttem. A földrajz szeretetét édesapámnak köszönhetem, akivel kisiskolás koromtól a közös játékunk az volt, hogy ki tudja több ország fővárosát megmondani. A történelmet 10. osztályos koromban kedveltem meg, és ebben nagy szerepe volt a történelemtanáromnak, Badó Margitnak.

– Hogyan teltek a diákévek? Van-e olyan diákélménye, amit szívesen megosztana?

– Életem egyik legszebb időszaka volt. A tanulás mellett aktívan vettem ki a részem a főiskola és a kollégium programjaiból. Három évig vezetőségi tagja voltam a Hallgatói Önkormányzatnak, melynek tagjaival rengeteg programot valósítottunk meg. Ezenkívül a főiskola focicsapatával megyei második, az atlétikai csapattal megyei első helyet sikerült elérnünk. Földrajzosként nem hagyhatom ki a terepgyakorlatokat sem, melyek során rengeteg élményben volt részünk.

– Mi történt a főiskola után?

– Amikor még az 5. évfolyamon tanultam, megkeresett a Kisdobronyi Középiskola igazgatónője, hogy májusi kezdéssel 3 éven keresztül tudna nekem munkát biztosítani, mivel a tanárnő szülési szabadságra megy. Természetesen elvállaltam, mivel akkoriban nehezen lehetett tanárként munkát találni, főként teljes állásban.

– Milyen tapasztalatokat szerzett?

– Az első munkahely nagyon fontos egy pedagógus életében, mert vagy megerősíti tanári ambícióit, vagy elveszi a kedvét. Én hálás vagyok Istennek, hogy Kisdobronyba kerültem. A kollektíva nagyon szívélyesen fogadott, olyan volt, mint egy nagy család, mindenben a segítségemre voltak. Szakmailag is jót tett, hogy kezdő pedagógusként mindegyik korosztályt én tanítottam.

– Jelenleg a Nagydobronyi Református Líceum történelem- és földrajztanára, valamint az intézmény kollégiumának igazgatója.

– 2011-ben visszatért Kisdobronyba szülési szabadságáról a történelem-tanárnő, ezért nekem más munka után kellett néznem. Szerettem volna Nagydobronyban elhelyezkedni, ezért felvettem a kapcsolatot a helyi középiskolával és a református líceummal. Végül, Istennek hála, mindkét helyen kaptam munkát, csak egyik helyen sem teljes állásban. 5 évig dolgoztam párhuzamosan a két iskolában. 2014-ben felkértek, hogy legyek a líceum kollégiumának a vezetője. Tudtam, hogy ez nagy megtiszteltetés, de nagy felelősséggel is jár. Feleségem is támogatott ebben, így elvállaltam, és már tíz éve végzem az Istentől rám bízott feladatokat.

– Hogyan érzi magát a tanári pályán?

– Nagyon jól. Mindig is szerettem a gyerekekkel foglalkozni. A tanári pálya sohasem unalmas, minden tanév, minden tanuló más és más. Igaz, már pályám kezdetén rá kellett döbbennem arra, hogy két olyan tantárgyat tanítok, amelyet a tanulók többsége nem kedvel, de igyekszem megszerettetni velük.

– Hogyan lehet a diákokkal jól dolgozni?

– A tanár személyisége nagyon fontos, mert lehet, hogy az adott tantárgyat nem kedvelik, de a pedagógus miatt elkezdik tanulni, majd később pedig megszeretik. Azt, hogy hogyan lehet a diákokkal jól dolgozni, líceumi munkám kezdetén Horkay László nyugalmazott református püspök fogalmazta meg számomra: „Legyen a tanulók barátja, de tartsa meg a megfelelő távolságot, hogy tiszteljék is.” A mai oktatásban a pedagógusnak mentornak, barátnak, szülőnek kell lennie egy személyben.

– Milyen tapasztalatokat szerzett az évek alatt?

– A tanári pálya a folyamatos fejlődésről és alkalmazkodásról szól. Minden tanév újabb és újabb tapasztalatot ad a tanár számára, amellyel egyre érettebb pedagógussá válik.

– Hogyan érintette munkáját az elmúlt évek nehézsége?

– Nem volt könnyű. A Covid ideje alatt a bezártság, a napi személyes érintkezések hiánya rányomta a bélyegét az oktatásra is. A mi iskolánkban online formában valósult meg a tanítás, tanáraink élőben tartották az óráikat, de az akkor sem volt olyan, mintha az iskolapadban ültek volna a gyerekek. Mire visszaszoktunk volna a jelenléti oktatáshoz, jött a háború. A légiriadók, a szétszakadt családok, a félelem szintén negatívan hatott az oktatásra. Ezekben az időkben még nagyobb feladat hárult a tanárokra. Az iskolának a stabilitást és a biztonságot kell sugároznia, és úgy érzem, mindent megtettünk azért, hogy ez így legyen. Természetesen ez csak azért valósulhatott meg, mert Isten velünk volt és van mindennap.

– Meséljen a családjáról. A munka mellett jut idő a kikapcsolódásra?

– Feleségemmel, Magdolnával a főiskolán ismerkedtünk meg, ő szintén ott tanult. 2010-ben házasodtunk össze, és Isten két lánnyal áldotta meg életünket. Nagydobronyban élünk, mindketten a Nagydobronyi Református Líceumban dolgozunk. A munka mellett még elég sok egyéb elfoglaltságom is van, de mindig arra törekszem, hogy megfelelő mennyiségű minőségi időt tudjak tölteni a gyermekeimmel. A háború kitörése előtt sokat kirándultunk, de a jelenlegi helyzetben ezt nem nagyon tudjuk megvalósítani. A család és a munka mellett, ha az egészségi állapotom engedi, focizom és röplabdázom.

– Milyen tervei vannak a jövőre nézve?

– Jelenleg úgy érzem, hogy Isten kegyelméből ott vagyok, ahol lennem kell. Legfontosabb tervem a jövőre nézve, hogy gyermekeimet szeretetben, egészségben és békességben fel tudjam nevelni feleségemmel itthon, Kárpátalján.

– Mit köszönhet a Rákóczi-főiskolának?

– A főiskola egy nagy család, ahol a szakmai felkészültségen kívül olyan személyes kapcsolatok alakultak ki diáktársaimmal és tanáraimmal, amelyek máig megmaradtak. Számomra ezek mindennél fontosabbak.

Kurmay Anita

  Ukrán irodalmi esten vettek részt a Rákóczi-főiskola diákjai (Videó) Nemzetközi konferencián vettek részt a Számvitel és Auditálás Tanszék tudományos szakköreinek hallgatói