Veres Péter-emlékkiállítás nyílt a Rákóczi-főiskolán

Március 29-én a Rákóczi-napok programsorozat keretében Veres Péter-emlékkiállítás nyílt és képgyűjtemény átadó ünnepségre került sor a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Esztergom termében.

Az ünnepséget Vári Fábián László, az MMT tagja, a Magyar Írószövetség Kárpátaljai Írócsoportjának elnöke nyitotta meg. Beszédében kiemelte, hogy aki ismerte Veres Péter munkásságát, az tudhatja, hogy e jó hírű kárpátaljai képzőművész, olyan hagyatékot hagyott ránk, amelyet évtizedek múlva az unokaink is csodálni fognak. Ezt követően a költő poeticus esszéjét hallhattuk, melynek címe: Láttatás helyett élményt adni.

A rendezvény nemcsak egy emlékkiállítás megnyitója volt, ugyanis a falon látható képek a család felajánlásának köszönhetően, a főiskola épületébe kerülnek. Ezentúl az intézmény Esztergom terme ad majd otthont a gyűjteménynek. A főiskolai gondozásra bízott munkák, az intézmény tulajdonában lévő négy alkotással kiegészülve harmincnyolc képből álló csoportot alkot. Az egész életpályát átfogó gyűjtemény ünnepélyes átvétele során Orosz Ildikó, a II. RF KMF rektora, Kulin Ágnes, a főiskolai gyűjtemény megbízott kezelője, valamint Veres Ágota és Veres Irén, a művész családjának képviselői aláírásukkal hitelesítették a megállapodást. Az egyezség értelmen minden évben Veres Péter születésnapján gyönyörködhetünk majd a képekben.

Ezt követően Orosz Ildikó köszöntötte a résztvevőket. Beszédében hangsúlyozta, hogy a Veres Péter-gyűjtemény lesz az első nagyobb tárlat, amiért a főiskola felelősséggel tartozik, s természetesen köszönetét fejezte ki a családnak a felajánlásért.

Az alkotásokról készült egy dokumentumfilm is, amelyet a főiskola Győr termében nézhettek meg a résztvevők. A kisfilmben Veres Péter életrajzát hallhatták, valamint a munkásságáról néhány érdekességet.

A dokumentumfilmet követően pohárköszöntőre került sor. A pohárköszöntőt Tóth István nyugalmazott beregszászi főkonzul mondta el.

A kiállítási anyagról kiadvány is készült, mely minden vendég számára elérhető. Ebben olvashatnak a festőművész életéről, munkásságáról, illetve megtalálható benne Vári Fábián László esszéje és a művész lányának, Veres Ágotának visszaemlékezései.

Zsoldi Tímea
Kárpátalja.ma

Itt adhatja meg észrevételeit és javaslatait az oktatási programokkal kapcsolatban.

Megjegyzését a webhely rendszergazdája általi felülvizsgálata után 3 (három) munkanapon belül közzétesszük. Megértésüket köszönjük!


Az e-mail címe nem lesz publikus az oldalon.

*

*

*

*

*

*


Hozzászólások