2017/2018-as tanévben 69 fő részesült Soós Kálmán ösztöndíjban

2017. december 6-án került megrendezésre immáron 6. alkalommal a Soós Kálmán ösztöndíjak ünnepélyes kiosztására a Főiskola Győr termében, melynek keretén belül 69 személy részesült ösztöndíjban a 3 megpályázható alprogramban a Magyar Kormány, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárság és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatása által.

A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Buhajla József, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának főkonzulja, Békésyné dr. Lukács Angéla, Magyarország Beregszászi Konzulátusának konzul asszonya és Váradi Natália, a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány irodaigazgatója.

Buhajla József főkonzul úr köszöntő beszédében gratulált a jelenlévőknek, mivel úgy véli, hogy az ösztöndíjban részesülök Kárpátalja felsőoktatási krémjének tekinthetőek. Kívánta a nyertesek számára, hogy eddig folytatott kutatásuk színvonalát sikeresen tartsák.

Békésyné dr. Lukács Angéla konzul asszony szerint mindenkinek van tehetsége, melyet tanulás, kitartás és tudás nélkül nem tud kamatoztatni életpályája során. A tehetség fontos, mely segít abban, hogy a szerzett tudás minél szélesebb körben továbbadásra kerülhessen a jövő generáció számára. A Magyar Államnak szívügye a tehetségek támogatása, mely elősegíti ezt a nemes feladatot a hasonló ösztöndíjak által.

Ezután Váradi Natália irodaigazgató asszony Kossuth Lajos szavaival köszöntötte a vendégeket és az ösztöndíjasokat: „Be kell vinni az életet a tudományba, hogy a tudományt kivihessük az életbe”. Majd bemutatta a Soós Kálmán ösztöndíj programmal kapcsolatos tudnivalókat.

Az ösztöndíjprogram meghirdetését a jelenlegi kárpátaljai magyar felsőoktatási helyzetkép tette szükségessé. Jelenleg Kárpátalján három olyan felsőoktatási intézmény van, amelynek van magyar nyelvű programja. Az Ungvári Nemzeti Egyetem Ukrán-Magyar Oktatási-Tudományos Intézetében magyar, fizika, matematika, történelem szakon folyik részben magyar képzés. A Munkácsi Állami Egyetem Középfokú Tanítóképzőjében tanulhatnak több tárgyat a diákok magyarul. A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán a kárpátaljai felsőoktatásban résztvevő magyarok nagy része magyarul tanulhat. A magyar nemzetiségű hallgatók egy része olyan képzésben vesz részt, melyeket magyar nyelven, Kárpátalján nem lehet felsőfokon hallgatni. Ilyen szakok közé tarozik többek között a jogi, orvosi, fogorvosi, gyógyszerészeti, nemzetközi kapcsolatok, idegenforgalom, pénzügyi, banki szféra.

A Soós Kálmán ösztöndíjprogram célja elsősorban az, hogy a kárpátaljai felsőoktatási intézmények magyar hallgatóit és tanárait ösztönözze a kárpátaljai magyar tudományos tevékenységre, a magyar tudományos szaknyelv elsajátítására különböző pályázatok révén. Nem utolsó sorban a programmal emléket kívánunk állítani a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola tragikus hirtelenséggel elhunyt alapító rektorának. Soós Kálmán mind közéleti mind tudományos tevékenységével a kárpátaljai magyarság egységének megteremtésén fáradozott.

Az ösztöndíj kiírása, a beérkezett pályázatok a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány által működtetett Kárpátaljai Felsőoktatási Tehetséggondozó Tanács Feladata.

A Tanács javaslatai alapján a Soós Kálmán ösztöndíjprogramot három alprogram működtetésével valósítottuk meg.

A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt által biztosított támogatásból a 2017/2018-es tanévre ismét meghirdeti a Soós Kálmán ösztöndíjprogramot. Az ösztöndíjprogram célja, hogy a Kárpátalján működő magyar nyelvű felsőoktatási szakok és intézmények együttműködését elősegítse. Segítse azokat a magyar hallgatókat, akik felsőoktatási szakjukat nem tanulhatják magyar nyelven, illetve ösztönözze a régióval kapcsolatos kutatómunkák végzését. Az ösztöndíjprogram a következő alprogramokból tevődik össze:

  1. Kárpátaljai Vándoregyetem

A Vándoregyetem célja, hogy a kárpátaljai magyar nyelvű felsőoktatásban dolgozó tanárokat és kutatók valamennyi, Kárpátalján magyar nyelven oktató felsőoktatási intézményben bemutathassák kutatási témájukat vagy olyan tudományos eredményeket, melyek széleskörű érdeklődést válthatnak ki. A pályázatra olyan magyar nemzetiségű, fokozattal rendelkező tanárok, vagy kutatók jelentkezését vártuk, akik valamely kárpátaljai felsőoktatási intézményben munkaviszonnyal rendelkeznek, és általános érdeklődésre számot tartó témával előadást kívánnak tartani az Ungvári Nemzeti Egyetemen, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán és a Szent Gellért Római Katolikus Szakkollégiumban.

A pályázat pozitív elbírálása esetén a nyertes pályázónak a fent felsorolt három intézményben hatvan perces előadást kellett tartania a 2017/2018-as tanév első félévében. Egy pályázó több pályázatot is benyújthatott, de csak egy témával vehetett részt a vándoregyetemen. Az előadás nyelve a magyar.

A Vándoregyetemre 2017. június 12. – szeptember 29. között volt lehetőség jelentkezni „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány irodájában.

Az alprogramra 7 előadó pályázott, melyből 6 előadó tartotta meg előadását 3 helyszínen: 2017. november 20-án a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán és 2017. november 22-én az Ungvári Nemzeti Egyetem Ukrán-Magyar Oktatási-Tuodmányos Intézetben és az Ungvári Szent Gellért Római Katolikus Kollégiumban.

Az előadók 2 szekcióban (történelem-és társadalomtudományi és természettudományi szekciók) mutathatták be saját szakterületükön végzett tudományos munkájukat, eredményeiket, akik mind a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola oktatói.

  1. A magyar nyelvű felsőoktatás munkáját elősegítő oktatási jegyzetek és szaknyelvi szótárak készítése

Az alprogram célja, hogy azoknak a felsőoktatásban oktatott tárgyaknak az esetében, amelyekhez magyar nyelven nincs, vagy hiányos, esetleg nem megfelelő az oktatási jegyzet- és szaknyelvi szótár ellátottság, támogassa a magyar nemzetiségű oktatók jegyzet és szótár készítését. A pályázó csak olyan oktatási jegyzetet nyújthatott be, amely elősegíti a felsőoktatásban tanuló magyar anyanyelvű fiatalok felkészülését az egyetemi és főiskolai ismeretek elsajátítására és eddig még nem került publikálásra.

A pályázatra kizárólag kárpátaljai magyar nemzetiségű kutatók jelentkezését vártuk!

A jegyzettámogatás alprogramra 2017. június 12. – szeptember 29. között volt lehetőség jelentkezni „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány irodájában, a már elkészült, legalább 90 oldal terjedelmű oktatási jegyzettel, vagy szaknyelvi szótárral. A jegyzetnek meg kell felelnie az alapvető műfaji és formai követelményeknek.

Az alprogramra 15 pályázat érkezett be, melyből 11 pályázó részesült ösztöndíjban. A benyújtott pályamunkák bírálata és értékelése a Kárpátaljai Felsőoktatási Tehetséggondozó Tanács által kijelölt szakemberek feladata volt, akik megfelelő tudományos fokozattal és szakmai múlttal rendelkeznek, ahhoz, hogy a benyújtott pályamunkákat értékeljék.

  1. Kárpátaljai vonatkozású kutatások támogatása

A Kárpátaljai vonatkozású kutatások támogatása c. alprogramra olyan magyar nemzetiségű diákok jelentkezést vártuk, akik az elmúlt két tanévben magyar nyelven írták és védték meg szakdolgozatukat valamelyik kárpátaljai felsőoktatási intézményben, és szakdolgozatuk témája kapcsolódik vidékünkhöz, azaz Kárpátaljához. Az alprogramra 2017. június 12. – szeptember 29. között volt lehetőség jelentkezni „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány irodájában. A Kárpátaljai vonatkozású kutatások támogatása c. alprogramra összesen 53 pályázat érkezett be, melyből 52 pályázat részült ösztöndíjban. A benyújtott pályamunkák bírálatát és értékelését a Kárpátaljai Felsőoktatási Tehetséggondozó Tanács végezte. A szakemberekből összeálló szakmai értékelő bizottság a beadott pályamunkákat a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola 5. évfolyamos hallgatók diplomadolgozatának pontrendszere alapján értékelte.

A köszöntő beszédek után sor került az ösztöndíjak átadására, melyek elnyeréséhez ezúton gratulál a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány.

„GENIUS” Jótékonysági Alapítvány

 

Itt adhatja meg észrevételeit és javaslatait az oktatási programokkal kapcsolatban.

Megjegyzését a webhely rendszergazdája általi felülvizsgálata után 3 (három) munkanapon belül közzétesszük. Megértésüket köszönjük!


Az email címet nem tesszük közzé.

*

*

*

*

*

*


Hozzászólások