A békéért futott a Tiszapéterfalvai Szakképzési Központ csapata a máriapócsi futózarándoklaton

Negyedik alkalommal szervezték meg a Pray&Run futózarándoklatot május 7-én, Máriapócson. Az eseményen az Egán Ede Szakképzési Centrum Tiszapéterfalvai Szakképzési Központja is képviseltette magát.

A versenyzők többféle kategóriában nevezhettek. Az öt főből álló szakképzős csapat az egyéni félmaratont választotta, amely 21 km-es távot jelentett. A megmérettetésen egy autószerelő szakos diák: Vékony István, három villanyszerelő szakos diák: Popovics János, Meskó Flórián és Siklóci Krisztián, valamint Pólin Lénárd, a Tiszapéterfalvai Szakképzési Központ igazgatója vettek részt.

Az igazgató elmondta, hogy a diákokkal együtt a békéért, a kárpátaljai megmaradásukért, a jövőért, valamint szeretteikért futottak.

– Folyamatosan azért imádkoztunk és imádkozunk, hogy vége legyen a háborús helyzetnek Ukrajnában. Ez a futás ténylegesen a küzdeni akarás jelképe volt. Igen, mi itt vagyunk, távol otthonról, de mégis küzdünk. Hisz a jelenlegi helyzetben mi nem menekültek vagyunk. Mi itt folytatjuk az oktatást és a tanulást. Ez a verseny pedig megtestesítette azt, hogy igenis kitartunk, hittel és alázattal küzdünk megmaradásunkért. 

Az igazgató egy igét is kiemelt, amely meghatározó volt számára: “Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz.” (2 Kor 12,9 a)

A csapat nagyszerű eredményt futott. Dobogós helyezést nem sikerült elérni, de kiválóan teljesítették a rájuk szabott feladatot. A versenyzők érmet kaptak jutalmul teljesítményükért.

This slideshow requires JavaScript.

 

Az esemény jótékonysági célt is szolgált. Azon személyek, akik anyagi támogatást nyújtottak a versenyen, a Szent Damján Tábor megszervezését támogatták.

M.M.