Diplomát szereztek a Tiszapéterfalvai Szakképzési Központ divatszabó szakos diákjai

Az Egán Ede Szakképzési Centrum Tiszapéterfalvai Szakképzési Központ és a Mátészalkai Szakképzési Centrum Bethlen Gábor Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium 2021-ben indított közös felnőttképzésének eredményeként május 25-én négy divatszabó diák vehette át elsőként a közös szakképzés diplomáit Nyírbátorban.

Pólin Lénárd a Tiszapéterfalvai Szakképzési Központ igazgatója elmondta, hogy a kezdeti koronavírus okozta pandémiás helyzet korlátozásai, később pedig a kialakult háborús helyzet ellenére is sikerrel zárta a tanévet az iskola első kibocsátása. Kiemelte:

– Külön köszönet illeti dr. Orosz Ildikót, a Rákóczi-főiskola elnökasszonyát, Rostás Jánost, a Mátészalkai Szakképzési Centrum kancellárját, valamint Petei Juditot, a KMKSZ frakció képviselőjét, a Megyei Állami Közigazgatás helyettes vezetőjét, mivel a közös fellépésük hiányában nem sikerülhetett volna hatékonyan biztosítani a divatszabó diákok oktatását, szakirányú gyakorlati foglalkoztatásának rugalmas megvalósítását.

A Magyarország Nemzetpolitikai Államtitkárságának támogatásával „a külhoni magyar szakképzés éve” program keretében 2017-ben felújított és a divatszabó szakma oktatásához nélkülözhetetlen korszerű eszközökkel felszerelt Tiszabökényi Iskolaközi Tankombinát tantermeiben végzett gyakorlati foglalkozások, valamint a Tiszapéterfalvai Szakképzési Központ tantermeiben oktatott férfi és női divatszabó elméleti tananyagok oktatása minden jelenkori követelménynek eredményesen megfelelt.

Kiss Zoltánné Emőke, a magyar partnerintézmény igazgatónője a diplomák átadása során hangsúlyozta, hogy a kitartó munka és szorgalom, valamint az alkotás vágya sarkallta a diákokat a tanév folyamán, s a nehézségek és korlátozások ellenére is odaadóan, igyekezettel teljesítették a tanulás követelményeit.

A képzés két féléves, gyakorlatorientált, tömbösített jellegű, mely részben duális képzési alapokon nyugszik, hiszen a divatszabó diákok az elsők, akik gyakorlati tudásukat szintmérő vizsga ellenében, szakirányú munkavégzésükkel párhuzamosan teljesítették.

A férfi diákok a magyarországi szakvizsgát az ukrajnai határzár miatt nem tudták jelenléti formában teljesíteni, így ők a fennálló háborús helyzet rendeződése esetén teljesíthetik a diploma megszerzéséhez szükséges szakmai záróvizsgákat.

 

Az oklevélátadóról készült fotókat IDE kattintva tekintehtik meg.