2010

2010. január 20-án a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán járt dr. Szili Katalin, a Magyar Országgyűlés előző elnöke, és többek közt megtekintette a beregi népi textíliákból összeállított állandó kiállítást a Polónyi Katalin kiállító teremben. A vendég találkozott a főiskola diákjaival és tanáraival, megbeszélést folytatott a főiskola vezetőivel.

p11607352010. január 21-én a Magyar Kultúra Napja alkalmából került sor a  Kárpát-medence régiói című sorozat legújabb, tizenegyedik köteteként bemutatójára. A Kárpátalja című monográfia bemutatóján számos neves magyarországi és kárpátaljai vendég is részt vett.

borito1

img_9157

2010. február 12-én a Beregszászi Magyar Konzulátus és a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola farsangi jótékonysági bált szervezett a főiskolán. A rendezvény bevételéből a főiskola diákjait kívánták támogatni a szervezők.

img_2319

img_2302

2010. március 15-én a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolára látogatott  Tarlós István, a Fidesz-KDNP fővárosi frakciójának vezetője, aki a nemzeti ünnep alkalmából  előadást tartott a főiskola Esztergom termében.

2010. március 22-27 között került sor a Rákóczi Napok rendezvénysorozatra. Ennek keretében rendkívül érdekfeszítő és gondolatébresztő tudományos konferenciát rendeztek „Az 1920-as békerendszer és Európa átalakulása” címmel. Sor került Veres Péter festőművész jubileumi emlékkiállításának megnyitójára, egy jótékonysági rendezvényre 8 KONCERT – 8 ORSZÁG – EGY NEMZET. VIII. Kárpát-medencei magyarok zenéje címmel, illetve a Főiskola Öregdiák Szövetsége megszervezte az V. Öregdiák-találkozót.

2010. április 22-én és 23-án a Föld napja alkalmából rendezvénysorozatra került sor, melyen Buczkó István, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Biológia Tanszékének  tanára Lokális környezetünk ökológiai problémái, Belikánics László pedig Hulladék, nyersanyag, szemét címmel tartott előadást. A rendezvényen szemétszobor-kiállítás, vetélkedő, valamint hulladék anyagok felhasználásával készült ruhák divatbemutatója is szerepelt.

2010. június 4-én az Ungvári Magyar Főkonzulátus és a Beregszászi Magyar Konzulátus főkonzuljai kíséretében a főiskolára látogattak az EU-s tagállamok  nagykövetei, valamint maga az Európai Unió nagykövete is. A vendégek tájékozódtak a főiskola helyzetéről, majd megtekintették a főiskola épületét, a Polónyi Katalin Textilmúzeum anyagát, valamint a Gross Arnold Kiállítóteremben látható időszakos kiállítást. img_5752

2010. június 29-én látogatást tett a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolára Habsburg György, a Magyar Vöröskereszt elnöke és Mezei István, a Farkas János Alapítvány elnöke, a magyar cigány labdarúgó-válogatott igazgató-menedzsere.

2010. július 16-án került sor a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola tanévzáró és diplomaátadó ünnepségére, ahol 381 végzős hallgatónak összesen 412 államilag elismert oklevelet adtak át, ami jelzi, hogy a végzősök közül többen két diplomát is átvehettek teljesítményükért a különböző szakokon. 247 felsőfokú alapképzést jelentő becseler és 165 egyetemi szintű specialist oklevél került átadásra.

This slideshow requires JavaScript.

2010. szeptember 15-én került sor a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola hagyományos tanévnyitó ünnepségére

This slideshow requires JavaScript.

2010. szeptember 15-18. között 16. Élőnyelvi Konferenciára került sor a főiskolán NYELVI MÍTOSZOK, IDEOLÓGIÁK, NYELVPOLITIKA ÉS NYELVI EMBERI JOGOK KÖZÉP-EURÓPÁBAN ELMÉLETBEN ÉS GYAKORLATBAN” címmel.

2010. szeptember 16-19. között Margittai Antal születésének 130. évfordulója alkalmából nemzetközi tudományos konferenciára került sor A Kárpátok növényzetének vizsgálata az elmúlt kétszáz évben címmel.

2010. szeptember 24-én a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár a főiskolán rendezte meg a XVII. Szabolcs-Szatmár-Beregi Nemzetközi Levéltári Napok második napi programját.

2010. október 14-én a budapesti Napút című folyóirat és a Napkút Könyvkiadó szerkesztői és szerzői mutatták be kiadványaikat Szondy György főszerkesztő vezetésével a főiskolán.

2010. október 15-én a Beregszászi Magyar Konzulátus és a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola kezdeményezésére jótékonysági szüreti bált tartottak a főiskolán. A bál fővédnökei: Németh Zsolt, külügyi államtitkár és Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Főiskoláért Alapítvány Kuratóriumának elnöke. A belépők, felajánlások és a licit bevételéből a rendezvény kezdeményezői a főiskola tetőszerkezetének felújításához kívántak hozzájárulni.

2010. október 16-án ünnepélyes keretek közt adták át Beregszászon a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola felújított alagsorát. A munkálatok költségeihez hozzájárult a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Oktatási Államtitkársága, számos magyarországi város, önkormányzat, illetve magánszemély. Az ünnepséget megtisztelte jelenlétével Németh Zsolt, a Külügyminisztérium államtitkára, Gyetvai Árpád, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Oktatási Államtitkárságának osztályvezetője. A tanintézet alagsorában kapnak majd helyet a különféle laboratóriumok, továbbá a könyvraktár, médiastúdió, valamint egy informatikai szaklabor.

2010. október 16-án a Zrínyi Ilona Kárpátaljai Magyar Szakkollégium a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolával együttműködve megrendezte az V. Kárpátaljai Területi Tudományos Diákköri Konferenciát.

2010. október 22-én az Ungvári Magyar Főkonzulátus az 1956-os forradalom és szabadságharc 54. évfordulójának tiszteletére tartott ünnepi fogadást. A köztársasági elnök nevében Bacskai József főkonzul Orosz Ildikónak, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola és a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség elnökének – a kárpátaljai magyarság megmaradásáért és identitása megőrzéséért kifejtett tevékenysége elismeréseként – a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetést adta át.

tisztikereszt

2010. november 19-én Hozzáférés és méltányosság. A méltányosság elvének érvényesítése a fogyatékos emberek társadalmi integrációja érdekében címmel konferenciára került sor a főiskolán az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Intézetének és a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Pedagógiai és Pszichológiai Tanszékének közös szervezésében.

2010. december 2-án bemutatkozó látogatást tett Kárpátalján Bayer Mihály, a Magyar Köztársaság új kijevi nagykövete, aki Beregszászon magyar kulturális és oktatási intézményeket keresett fel. Látogatást tett a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán, ahol találkozott és megbeszélést folytatott a főiskola vezetőivel, majd megtekintette a főiskola épületét.

2010. december 6-án Jurij Kononenko, az Ukrán Oktatási és Tudományos Minisztérium anyanyelvi oktatás vizsgálatának hatáskörével felruházott részleg vezetője tett látogatást a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolára. A főiskola vezetőivel tartott megbeszélése után Kononenko úr megtekintette a főiskola épületét.

2010. december 11-én Gödöllő Beregszászban – Erzsébet királyné városa a királynők városában című fotókiállítás megnyitójára került sor a főiskolán.