„Becsületesen győzni” – VI. Buzánszky Jenő Labdarúgó Kupa a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány szervezésében

Buzánszky Jenő (1925. május 4 – 2015. január 11.) 49-szeres magyar válogatott labdarúgó, az Aranycsapat hátvédje, edző, sportvezető, a Nemzet Sportolója. Tagja volt az olimpiai győztes csapatnak 1952-ben Helsinkiben játszott 1953-ban Londonban, Anglia ellen az évszázad mérkőzésén. Az 1954-es világbajnokság mind az öt mérkőzésen játszott, így a berni döntőben is, ahol ezüstérmet szerzett a csapattal.

Kulin Zoltán kezdeményezésére, a Magyar Rádió, a Kárpátaljai Megyei Állami Televízió- és Rádió Társaság magyar szerkesztőségének szervezésében a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány közreműködésével rendezték meg az I. Kárpátaljai Buzánszky Jenő Labdarúgó Kupát Ungváron 2013 decemberében. A hagyományokkal rendelkező rendezvény színvonalát emeli az, hogy az első kupán jelen volt Buzánszky Jenő.

Idén hatodik alkalommal került megrendezésre a Buzánszky Jenő Labdarúgó Kupa a beregszászi Barátság Stadionban 2018. június 20-án . Az emléktorna a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány szervezésében a Magyar Kormány, a Miniszterelnökség Szabolcs-Szatmár Bereg Megye és Kárpátalja együttműködésének és összehangolt fejlesztési feladatainak kormányzati koordinációjáért felelős kormánybiztosság, a Nemzetpolitikai Államtitkárság és a Bethlen Gábor Alap támogatásával valósult meg.

A sportrendezvény egyik célja a sport népszerűsítése, valamint emléket állítani a neves labdarúgónak a külhoni magyarság körében is.

Az esemény nyitóünnepségét megtisztelte jelenlétével Kulcsár Ferenc, Magyarország Beregszászi Konzulátusának konzulja, Molnár László a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Kulturális titkára, Czut Gábor és Horváth  Viktor, a Honvéd NIKÉ Sportegyesület képviselői, Greba Anna, tízszeres Bajnokcsapatok Európa Kupájának bajnoka, a Szovjetunió és az ukrajnai kézilabda válogatott csapatának egykori tagja, sportmester, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola tanára, Vizáver Árpád, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola tanára és edzője, Váradi Natália, a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány irodaigazgatója.

Váradi Natália irodaigazgató asszony Hemingway szavaival üdvözölte a jelenlévőket: „A sport megtanít becsületesen győzni, vagy emelt fővel veszíteni. A sport tehát mindenre megtanít.” Elmondása szerint aki a sportpályán megtanulta a küzdést, a szabályok betartásának fontosságát, az ellenfél tiszteletét, a bírói döntések elfogadását, az megtanult veszteni és nyerni. Az igazi sportember képes a vesztés után újra felállni és tovább küzdeni, ezáltal a civil életben is hasznosabb, értékesebb tagja lesz a társadalomnak, mint aki könnyen feladja a küzdést, vagy csak szabálytalan, törvénytelen úton tud eredményt elérni.

A sporteseményre 15 csapat nevezett be. A mérkőzéseken a következő eredmények születtek:

Lánycsapatok:

  1. hely: Ungvár csapat
  2. hely: Bereg vidék csapata
  3. hely: Beregszász csapat

Legjobb játékos: Bondarenko Tetjána  (Ungvár csapat)

Legjobb kapus: Koroly Valéria (Beregszász csapat)

Legjobb góllövő: Jakimcsuk Katerina (Beregvidék csapata)

 

Általános iskolás csapatok:

  1. hely: Nagyberegi Középiskola
  2. hely: Fornosi Általános Iskola
  3. hely: Nagydobronyi Középiskola

Legjobb játékos: Batka Tamás (Nagydobronyi Középiskola)

Legjobb kapus: Darcsi Ákos (Fornosi Általános Iskola )

Legjobb góllövő: Matyola Mihály (Nagyberegi Középiskola)

 

Középiskolás csapatok:

  1. hely: Beregszászi 4. sz. Kossuth Lajos Középiskola
  2. hely: Nagydobronyi Középiskola
  3. hely: Nagyberegi Középiskola

Legjobb játékos: Markó Ádám (Nagyberegi Középiskola)

Legjobb kapus: Potyók Ákos (Beregszászi 4. sz. Kossuth Lajos Középiskola(

Legjobb góllövő: Bara Csaba (Nagydobronyi Középiskola)

 

„GENIUS” Jótékonysági Alapítvány