A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány a Kulturális és Innovációs Minisztérium Tempus Közalapítvány által folyósított támogatás felhasználásával ösztöndíjat hirdet Magyarországon szerzett felsőfokú oklevelek (diplomák) és PhD/DLA-fokozatok ukrajnai honosításának...
A Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program keretén belül átadták a P. Frangepán Katalin Gimnázium búcsúi óvodáját december 13-án. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével többek közt Nacsa Lőrinc nemzetpolitikai...
Hibrid formában tartotta meg a 2024. évi közgyűlését a Kárpátaljai Magyar Akadémiai Tanács (KMAT) december...
Kardosné Gyurkó Katalin, a Kulturális és Innovációs Minisztérium generációk közötti együttműködés segítéséért felelős miniszteri biztosa 17 ezer darab mézeskaláccsal érkezett Kárpátaljára, melyet december 12-én adott át a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar...
2024. december 2–6. között az éves Akadémiai Integritás Hete keretében a Számvitel és Auditálás Tanszék számviteles mesterszakos hallgatói osztották meg tapasztalataikat és tudásukat az elsőéves alapképzésben részt vevő számvitel és pénzügy szakos hallgatókkal. A...
2024. december 9-én Jevcsák Judit, a Tisza ETT szervezet igazgatóhelyettesének meghívására harkivi gyermekeknek adtak koncertet a Tulipán Tanoda oktatói és növendékei. A Harkiv közeli Zolocsivból 38 gyerek és 4 tanár érkezett, akik jelenleg Jánosiban, a Helikon Hotelben...
Egy iskola igazgatóhelyettese kulcsfontosságú az intézmény életében. Ő az, aki felelős az oktatási programok koordinálásáért, az iskolai rend fenntartásáért, a tanulói jólétért és a szülőkkel való kapcsolattartásért. Fontos szerepe van az iskolai események és projektek...
2024. december 5-8. között a Kárpátaljai Megyei Állami Közigazgatási Hivatal küldöttsége Budapesten tett látogatást, melynek tagjai között Tarpai József, a Rákóczi-főiskola Földrajz és Turizmus Tanszékének docense is ott...
2024. december 6-án került sor a futsalverseny hatodik fordulójára a Rákóczi-főiskola Egészségügyi- és Sportcentrumában. A fordulón négy csapat vett...
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Filológia Tanszéke Magyar Tanszéki Csoportjának alap- és mesterképzéses hallgatói 2024. december 10-én emlékkonferencián vettek részt egy tanulmányi út keretében Ungváron, amelyet Váci Mihály születésének 100. évfordulója...
II. RF KMF Felsőfokú Szakképzési Intézetben zajló antikorrupciós kampány részeként egy különleges tanóra zajlott le december 10-én, amelyet Tóth Tünde, az intézmény oktatója és jogi referense...
2024. december 2-án a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Filológia Tanszékének hallgatói számara Dr. Magyar Olga, a Kassai Egyetem Közép-európai Tanulmányok Intézetének docense tartott előadást online formában. Előadásának témája: „Szlovákia magyar...
A code.org által szervezett Kódolás Órája (Hour of Code) egy globális kezdeményezés, amelynek célja, hogy a programozást mindenki számára elérhetővé tegye, különösen azoknak, akik korábban nem találkoztak kódolással. Ez egy izgalmas, egyórás bevezető a programozás...
Az akadémiai integritás a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán a minőségi felsőoktatás biztosításának elengedhetetlen részét képezi. Az akadémiai integritás kérdése nem csupán követelmény, hanem az oktatási folyamatban résztvevőket összekötő kultúra...
2024. december 5-én kihirdették az Online kihívás könyvelőknek c. verseny eredményeit. A díjazottak között intézményünk hallgatói is...
A számviteli és pénzügy szakos hallgatók aktívan tanulmányozzák a mesterséges intelligencia alapjait. 2024 októberében a Számvitel és adózási információs rendszerek és technológiák c. tantárgy keretében a felsőoktatási hallgatók elvégezték a Mesterséges intelligencia c....