Sikeres záróvizsga, szakdolgozat- és diplomamunka-védés a Biológia és Kémia Tanszéken

2024. június 18–20-án a Biológia és Kémia Tanszék biológia és az ember egészsége szakos alap-, illetve biológia szakos mesterképzésében részt vevő hallgatói szaktárgyi záróvizsgát tettek, valamint szakdolgozataik és diplomamunkáik védésére is sor...

2024.07.09. 398
Pályázati felhívás – Collegium Talentum program 2024/2025-ös tanév

A pályázat célja: A Magyar Nemzetpolitika A nemzetpolitikai stratégia eleme című KIM dokumentum 3.2.4. pontjába foglalt Collegium Talentum tehetséggondozó program feladata a külhoni magyar értelmiség-nevelés és utánpótlás...

2024.07.09. 296
Tapasztalatcsere és együttműködés kezdeményezése a Kárpátaljai Magyar Turisztikai Tanáccsal

2024. június 25-én a Kárpátaljai Magyar Turisztikai Tanács (KMTT) valamennyi tagja látogatást tett a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán. A delegációt a Földrajz és Turizmus Tanszék munkatársai – dr. Berghauer Sándor PhD, a földrajztudományok kandidátusa, a...

2024.07.08. 174
Pro Meritis Interfacultatis Díjat kapott a Rákóczi-főiskola

A Debreceni Egyetem (DE) Gazdaságtudományi Karának diplomaosztó ünnepségén nemcsak az oklevelek és különböző díjak kiosztására került sor, hanem rangos kitüntetések átadására is. A DE Gazdaságtudományi Karának Tanácsa Pro Meritis Interfacultatis Díjjal tüntette ki a II....

2024.07.04. 320
Felvételi 2024 – Elkezdődött az elektronikus felhasználói fiókok regisztrálása és a belső vizsgákra való jelentkezés az alap- és mesterképzésre

2024. július 1-én elkezdődött az ukrajnai felsőoktatási felvételi eljárás előkészítő szakasza. Az adott naptól kezdve lehetőség nyílik a jelentkezni vágyok számára az elektronikus felhasználói fiókok (електронний кабінет вступника) létrehozására...

2024.07.04. 580
Sikeres záróvizsga, szakdolgozat- és diplomamunka-védés a Matematika és Informatika Tanszéken

2024. június 18–20-án a Matematika és Informatika Tanszék matematika szakos, alap-, illetve mesterképzésében részt vevő hallgatói szaktárgyi záróvizsgát tettek, valamint szakdolgozataik és diplomamunkáik védésére is sor...

2024.07.04. 502
A Rákóczi-főiskola és az Egán Ede Szakképzési Centrum közös csapata 3. helyezést ért el a MATE sárkányhajó-regattáján

Június utolsó hétvégéjén a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola és az intézmény Egán Ede Szakképzési Centrumának közös csapata ismét Szarvason járt, ahol címvédőként részt vett a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) immár hagyományossá vált...

2024.07.04. 319
A számvitel és adóügy szakos hallgatók megkapták alapszintű diplomáikat

Június 28-án, pénteken a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán ünnepélyes diplomaosztóra került sor. A számvitel és adóügy szak huszonkét végzős hallgatója kapta meg BSc-szintű...

2024.07.03. 663
Elkezdődött az elektronikus felhasználói fiókok regisztrálása a felvételizők körében

2024. július 1-én elkezdődött a felsőoktatási felvételi eljárás legfontosabb szakasza, mégpedig az elektronikus felhasználói fiókok létrehozására a jelentkezni vágyók számára a https://vstup.edbo.gov.ua/ honlapon. A jelentkezőket az alábbi képzési szintekre várjuk: A...

2024.07.03. 175
Kerekasztal-megbeszélés a Rákóczi-főiskola Biológia és Kémia Tanszékén

2024 júniusában több vendég is érkezett a Biológia és Kémia Tanszékre – Danilik Ivan, az Ukrán Nemzeti Tudományos Akadémia (UNTA) Kárpátok Ökológiai Intézetének igazgatója, a biológiai tudományok doktora, professzor, az Ukrán Nemzeti Tudományos Akadémia levelező tagja;...

2024.07.01. 122
Felhívás – Kézilabda-tehetséggondozás a 2024–2025-ös tanévre

A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolával és a Magyar Kézilabda Szövetség Sportakadémiai Központjával együttműködve a Magyar Kézilabda Szövetség, valamint Magyarország Kormánya támogatásával a 2024–2025-ös tanévben...

2024.07.01. 144
Véget ért a XIV. Beregvidéki Népzenei és Néptánctábor

Magyarország Kormánya, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága, valamint a Bethlen Gábor Alap támogatásával a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány 2024 nyarán 9 tábort valósít meg, melynek első tehetséggondozó programja a XIV. Beregvidéki Népzenei és...

2024.07.01. 60
Ülésezett az MTA Modern Filológiai Társasága

2024. június 26. az ELTE BTK Kari Tanácstermében ülésezett az MTA Modern Filológiai...

2024.07.01. 55
Orosz Ildikó beszéde a Rákóczi-főiskola diplomaátadó ünnepségén

Tisztelt Egyházi és Világi méltóságok, kollégák, szülők, diákok, kedves vendégeink, friss diplomások! A tartós siker 6 összetevője: Információ. Ha nem vagy naprakészen tájékozott, lemaradsz. Intuíció. Ösztönszerű megérzés. Kezdeményezőkészség. Hajlandó vagy hittel...

2024.06.30. 97
A Rákóczi-főiskola hallgatóinak sajátos környezetvédelmi ötletei megállják a helyüket

2024. június 18-án, 20–21-én alkalmam volt részt venni – a vizsgabizottság elnökeként – a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola biológia magiszteri (MSc), valamint biológia és egészségtan baccalaureusi (BSc) szak vizsgabizottságának...

2024.06.29. 81
Csernicskó István beszéde a Rákóczi-főiskola diplomaátadó ünnepségén

Tisztelt Vendégeink! Kedves Főiskolai Polgárok, Végzős Hallgatók! Törvény írja elő, hogy a rektor év végén számvetést és beszámolót készítsen az elmúlt tanév történéseiről, s egyébként is hagyomány a főiskolán, hogy az évzárón összefoglaljuk, hol tartunk. Persze...

2024.06.29. 165