2023. december 1-jén az Ukrán Nemzeti Pedagógiai Tudományos Akadémián (Kijev) vegyes formában került megrendezésre „Az ukrán nemzeti és polgári identitás kialakításának problémái a tanulók és egyetemisták körében” című, nemzetközi részvétellel zajló...
2023. november utolsó hetében a Pedagógia, Pszichológia, Tanító, Óvodapedagógia, Oktatás- és Intézményvezetés Tanszék 20 hallgatója és 3 oktatója a Makovecz mobilitási program keretében Budapestre...
A Semmelweis Egyetem Pető András Karának képviselői a Máltai Szeretetszolgálattal közösen több alkalommal tartottak nyílt napot a II. Rákóczi Ferenc KMF hallgatói számára, melynek keretében lehetőség volt a konduktor képzés sajátosságaival megismerkedni az...
Az Ukrajnai Magán Oktatási Intézmények Szövetsége – melynek a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola is tagja – hibrid (jelenléti és online) formában tartotta a magán felsőoktatási intézmények vezetőinek és képviselőinek találkozóját. Az eseményre december...
Beregszászban hagyománnyá vált, hogy Közös advent névvel hirdetik meg a várakozás ideje alatt megvalósított programokat, melynek fénypontjai a vasárnapi gyertyagyújtási ünnepségek. A hit vasárnapján a Pro Cultura Subcarpathica (PCS) civil szervezet és a II. Rákóczi Ferenc...
Hetedik alkalommal szerveztek virágkötészeti napot a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán. Az intézmény Biológia és Kémia Tanszékének Agrár Szakcsoportja igazi adventi hangulatot varázsolt a főiskolára december 1-én. A szaknap ötletgazdája dr. Orosz Ildikó, a...
Idegenvezetés keretében ismerkedtek meg főiskolánkkal a Kossuth Lajos Líceum 5.B osztályának diákjai december...
2023. november 28-án, a Történelem- és Társadalomtudományi Tanszék történelem és nemzetközi kapcsolatos hallgatóinak tartott előadást Prof. Dr. Szarka László...
2023. november 24-én vette kezdetét a harmadik alkalommal megrendezésre kerülő II. Rákóczi Ferenc Futsal Bajnokság, melynek a Rákóczi-főiskola Egészségügyi- és Sportcentruma adott otthont. A tavalyihoz képest az idei bajnokságon több csapat vesz részt, ezért a mérkőzések...
2023. november 28-án a Rákóczi-főiskola Egészségügyi- és Sportcentrumában megrendezésre került a felsőoktatási intézmények röplabda versenye. A versenyen az első, második és harmadik évfolyamos diákok csapatai, valamint a II. RF KMF Felsőfokú Szakképzési Intézetének...
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Filológia Tanszékének diákjai a Makovecz Program keretében hallgatói mobilitáson vettek részt a Miskolci...
Beregszászban 2020-ban indult útjára a ZeneVarázslat képzés és hangverseny, hogy közelebb vigye a gyermekekhez a klasszikus zenét. A kezdeményezés nagy sikernek örvend évről évre, számos tehetséges diák mutathatta már meg magát a közönség előtt. A „GENIUS”...
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Tudományos Tanácsa november 29-én tartotta soron következő...
2023. november 22-én a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Számvitel és Auditálás Tanszéke együttműködve a Rákóczi-főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézet Számvitel és Adóügy szakbizottságával immár hatodik alkalommal pályaorientációs rendezvényt tartott a...
A 2023-2024-es tanév őszi félévében a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Filológiai Tanszék angol szakos hallgatóinak (014 Középiskolai oktatás (Nyelv és irodalom (angol)) lehetősége nyílt arra, hogy meghallgassák Dr. Kurt A. Stahura amerikai professzor...
A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány a 2023/2024-es tanévben is folytatja a 2011 őszén indított tehetséggondozó programjait, melynek célja a tehetséges gyerekek felkarolása, segítése és fejlesztése az esélyegyenlőség...