Debrecenbe kéne menni…

A Makovecz Oktatói és Hallgatói Mobilitási Program keretein belül október 11-18. között a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Matematika és Informatika Tanszékének kisebb csoportja szakmai tapasztalatcsere céljából a Debreceni Egyetemre látogatott. A résztvevők az Informatika Kar mellett betekintést nyerhettek a Matematikai Intézet munkásságába, valamint látogatást tettek az Atommagkutató Intézetbe.

Az első úticél a Debreceni Egyetem Matematikai Intézete volt, melyet Dr. Vincze Csaba Intézményigazgató mutatott be. Említést tett az intézet történetéről, képzési programjairól, publikációs és kulturális lehetőségeiről. A Matematika- és Számítástudományok Doktori Iskola aktuális kutatási területeit, didaktika programját és működését Herendiné Dr. Kónya Eszter mutatta be. Ezután Dr. Bazsó András vezetésével egy telefonos applikáció és hozzá szükséges QR kódok segítségével ismerhettük meg az intézethez kötődő legfontosabb emlékhelyeket az Egyetem téri Campuson.

A Debreceni Egyetem Informatika Karát több ízben is meglátogattuk. Először Dr. Horváth Gézával találkoztunk, a Rákóczi-főiskolán kihelyezett mérnökinformatika képzés helyi vezetőjével, aki körbe vezetett a központi épületben és az azt övező egyetemi kampuszon. Megszemlélhettük egyebek között a Debreceni Egyetem Szuperszámítógép központ, valamint a Lovarda épületét is.

Az DEIK következő látogatásánál Hegedűs Bence ügyvivő-szakértő vezetésével részt vehettünk két oktató épp aktuális óráján. Pecsora Sándor Valószínűségszámításról, valami Dr. Varga Imre Assembly programozásról szóló előadásaikon. Ezután Dr. Oniga István László mutatott be számunkra különböző, a Digitális technika tantárgy oktatásánál használt eszközöket.

Az Atommagkutató Intézetben Király Beáta vezetett körbe és mutatta be a Pozitron Emissziós Tomográf (PET) generációit, működési elvét, és hatását az orvostudományra. Beszélt továbbá a PET-tel végzett kísérletekről, valamint a kisállatok vizsgálatáról.

A szakmai látogatások mellett a kulturális tevékenységeket sem hagytuk figyelmen kívül. Ellátogattunk az Agóra Tudományos Élményközpontba. Itt megtekinthettük a Fagyos kísérletek nevű programot, ahol bemutatták, hogy a folyékony nitrogén hatására hogyan változik meg a tudomány: a levegő szétfolyik, a növények szilánkosra törnek, a felfújt lufi összezsugorodik, sőt akár egy banánnal is be tudjuk verni a szöget a fába. Ezután megannyi interaktív játékot próbáltunk ki. Többek között: tükörrajzolás, víztornádó, bermuda jelenség, Lenz-ágyú, NI-híd, tükörlabirintus, mérlegelj, mágneses gyorsító, piruett és fakutya című játékokat.

További kulturális tevékenység volt még számunkra a Debreceni-Nagytemplom és Református Kollégium Múzeumának meglátogatása. Utóbbiban a kiállítások mellett a könyvtárában egy idegenvezetésen vehettünk részt. Továbbá jártunk a Déri Múzeum kiállításain, ahol a Munkácsy Mihály Krisztus-trilógiáját és Tér-mozgás-játék – Konok Tamás és Vásárhelyi Tamás kiállításokat is megtekintettük.

Szabadidős tevékenységként kulturális tevékenységeken vehettünk részt.

 

Matematika és Informatika Tanszék