Elrajtolt főiskolánkon a beregszászi II. Rákóczi Ferenc futsal bajnokság

Tizenkét csapat részvételével vette kezdetét az első alkalommal megrendezésre kerülő beregszászi teremfoci bajnokság, amely a II. Rákóczi Ferenc futsal bajnokság nevet viseli. Az eseménynek a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola sportcsarnoka adott otthont december 3-án.

Az első beregszászi futsal bajnokságra tizenkét csapat adta le nevezését, melyek közül ketten a Nagydobronyi kistérségből (Nagydobrony, Csongor), egy-egy a Munkácsi- (Fornos) illetve a Tiszaújlaki kistérségből (Tiszaújlak), nyolc pedig a Beregszászi kistérségből érkezett. A teremfoci bajnokság 1. fordulójának rangadóján a Beregvidék SC – Kígyós összecsapáson a kígyósi fiatalok győzedelmeskedtek (3:5). A többi mérkőzés már nem ígérkezett ilyen szorosnak, a tiszaújlakiak például 23:1-re ütötték ki Csongort, a nagybaktaiak 16:0-ra a beregszászi Spartát, a nagydobronyiak 12:1-re a gáti-guti együttest, a beregszászi főiskolások pedig 17:4-re a fornosiakat. A beregszászi Városhaza és a Jánosi együttes mérkőzése is gólgazdagra sikeredett, a találkozón végül 3:7-es vereséget szenvedtek a politikusok. Mivel még 10 forduló van hátra a bajnokság végéig, így az esélyek latolgatásával még lehet várni, annyi viszont kijelenthető, hogy több csapat is komoly játékerőt képvisel.

Az 1. forduló eredményei:

Nagybakta – Beregszászi Sparta 16:0

Beregszászi Városháza – Jánosi 3:7

SC Beregvidék (Beregszász) – Kígyós 3:5

Gát-Gut – Nagydobrony 1:12

Fornos – II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (Beregszász) 4:17

Tiszaújlak – Csongor 23:1

Kopasz Gyula