Elsöprő győzelem a IX. SZIE Regattán! – Sárkányhajóversenyen vett részt a főiskola csapata Szarvason

Két év kihagyás után kilencedik alkalommal is elstartolt a Regatta Fesztivál, a Gödöllői Agrártudományi Egyetem Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem által szervezésében. A hagyományőrző sportrendezvény június 24. és 26. között a Holt-Kőrös szarvasi szakazán zajlott. A sárkányhajó versenyre idén 22 csapat mérte össze erejét, melyben a II. RFKMF csapata is képviselte magát „Túlélők” néven. Egy ilyen csapat 20 evezősből és egy dobosból áll, a lapátosok a dobos által adott ütemre hajtják előre a 13 méter hosszú kenu formájú hajót. A résztvevőket a versenyre Orbán Anikó, Vizauer Árpád és Géczi István kísérte el.

A verseny megnyitóján Babák Mihály, Szarvas polgármestere és Gyuricza Csaba, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem rektora hangsúlyozták, hogy mennyire örömteli, hogy a Covid után végre ismét van lehetőségük megszervezni az Regattát, sikeres versenyzést és kellemes kikapcsolódást kívánva a résztvevőknek. A verseny ezt követően szombaton időfutamokkal kezdődött a 44-es főút Holt-Kőröst átszelő hídjától 200 méter hosszan. Az első fordulónál az időeredmények voltak a számottevők, ahonnan a nyolc legjobban teljesítő csapat került a negyeddöntőbe, melyet sikeresen teljesítettek a Túlélők is a második legjobb időeredménnyel. Ekkor már eldőlt a cél: Nyerni kell! Ezt követően már az egyenes kiesés szakasza következett. Elsőként a Kötilén, majd a Gödöllői Halasok csapatával került kisorsolásra a csapat. Mindkét párbajt sikeresen megúszta a KMF csapata és végül elnyerték a trófeát. A látványos rendezvényben mindenki jól érezte magát, este a jókedvet este az UFO együttes koncertje fokozta.

A kárpátaljai csapat részvételi költségeit a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Kárpát-medencei Agrár és Vidékfejlesztési Innovációs Központja fedezte, amit ezúton is szívből köszönünk!