Kovács Liliána – III. évfolyam, matematika és informatika szak

Kovács Liliána vagyok, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola harmadéves matematika és informatika szakos hallgatója.

Az Erasmus+ mobilitási programra tanszékvezetőm, Kucsinka Katalin hívta fel a figyelmemet, akinek ezúton is szeretném megköszönni a lehetőséget, hogy a 2022/2023-as tanév tavaszi szemesztert az Edutus Egyetem Gazdaság és Menedzsment szakán tölthettem.
Az egyik legfőbb ok, amely arra motivált, hogy belevágjak ebbe a lehetőségbe, az az volt, hogy minél több új tapasztalatot szerezzek, illetve fejlődjek. Másrészt apukám mellett lehettem, ebben a háborús időszakban, ami sokat jelentett a családom számára.
Ami az egyetemet illeti, kíváncsian vártam tanulmányaim kezdetét, hogy végre megismerkedjek az ottani oktatási rendszerrel.
Az első két hét alatt még itthonról, online formában vettem részt az órákon, mivel az egyetem online oktatással indította a tavaszi szemesztert. Március 26-án vasárnap viszont már megérkeztem az egyetemre és részt vettem a Welcome Meetingen, ahol minden Erasmusos diák bemutatkozott és így jobban megismerkedhettünk.
Annak ellenére, hogy egyedül érkeztem meg az egyetemre, hamar beilleszkedtem. A tanárok és a csoporttársaim is kedvesen és érdeklődve fordultak felém. Minden tanár nagyon segítő kész volt. Az egyetemi órák során néhány professzorral is sikerült megismerkednem, kiknek az óráin kamatoztatni tudtam a Főiskolán szerzett eddigi tudásomat. Igyekeztem a lehető legtöbbet kihozni magamból.
Apukámnak köszönhetően sokkal jobban megismerhettem Budapest látványosságait. Rengeteg nevezetes helyre ellátogattunk, és sok-sok közös élménnyel gazdagodtunk.
Mindent egybevetve az egyetemen és a Főiskolán is sikerült a félévet jó eredménnyel teljesítenem.
Az ott töltött pár hónap sok mindent megváltoztatott bennem. Sokkal nyitottabb lettem új dolgok irányába. Fejlődtem, belekóstolhattam az önálló életbe és rá jöttem, hogy néha jó kockáztatni, hiszen igazán különleges és építő dolgokkal találhatjuk szemben magunkat.
Mindenképp ajánlom ezt a programot azok számára, akik szeretnék kipróbálni a külföldi tanulást, előre szeretnének haladni az életben, és rájönni, hogy igazából sokkal többre képesek, mint az gondolnák.
Megszeretném még köszönni az ottani koordinátoromnak, Pongrácz Mártának a rengeteg segítséget, illetve a Főiskolának, hogy ilyen lehetőségeket biztosít a diákok számára.

This slideshow requires JavaScript.