ERASMUS+ HALLGATÓI MOBILITÁS PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Tanulmányi mobilitás a 2023/2024-es tanév II. félévében (KA171)

Erasmus+ hallgatói mobilitás pályázati felhívás

Tanulmányi mobilitás a 2023/2024-es tanév II. félévében (KA107)

A II. Rákóczi Ferenc KMF pályázatot hirdet hallgatók számára az Európai Unió Erasmus+ Programjának támogatásával megvalósuló tanulmányi mobilitáson való részvételre a 2023/2024-es tanév második félévében a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészet és Társadalomtudományi Karán.

1. A pályázat általános célja: hallgatók nemzetközi mobilitásának támogatása, lehetővé téve oktatási, nyelvi, szakmai és kulturális tapasztalatok megszerzését külföldi felsőoktatási intézményben az Európai Unión belül.

Jelen pályázati felhívás célja: Magyar nyelv és irodalom szakos hallgatók tanulmányi jellegű mobilitásának támogatása. A megpályázható fogadó intézmény kizárólag a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészet és Társadalomtudományi Kara.

A mobilitási időtartam egy egyetemi félév (minimum 3 egymást követő hónap, előreláthatóan 2023. február – 2024. június periódusban). A mobilitás kizárólag fizikai lehet, azaz feltételezi a fogadó országba történő kiutazást és ott-tartózkodást a mobilitás teljes ideje alatt, a fogadó intézmény oktatási formájától függetlenül (fizikai, online, hibrid).

A megpályázható ösztöndíjas helyek száma: 2 (kettő).

2. Pályázati feltételek

Ÿ A pályázó olyan alapképzésben részt vevő nappali tagozatos hallgató lehet, akinek kiutazáskor lesz legalább két befejezett féléve, valamint:

  • aktív hallgatói jogviszonyban van a II. Rákóczi Ferenc KMF-el és teljesíti a pályázat többi részvételi feltételét;
  • rendelkezik ukrán állampolgársággal, és van/lesz a megpályázott mobilitás teljes idejére érvényes biometrikus ukrán útlevele;
  • a tervezett külföldi képzési program beilleszkedik a tantervébe.

Ÿ A tanszéki Erasmus Értékelő Bizottság pozitív döntése nem jelenti automatikusan az ösztöndíj folyósítását, ahhoz a támogatási szerződés megkötése szükséges. A mobilitás lebonyolítása a támogatási szerződés megkötésekor érvényes Erasmus+ szabályzatok szerint fog történni. Nem köthető támogatási szerződés olyan hallgatóval, aki nem teljesítette a tervezett kiutazása előtti teljes tanulmányi időszakra vonatkozó minimális kötelezettségeit (kreditszámot). Ha a támogatási szerződés megkötése után, annak érvényességi idején belül megszűnik a hallgatói jogviszony, akkor a támogatási szerződés érvényét veszíti.

Ÿ A hallgató jogosult a mobilitás időtartama alatt mindazon anyagi juttatásokra, amelyek korábbi tanulmányi eredményei alapján vagy egyéb jogcímen az KMF részéről megilletik (pl. tanulmányi ösztöndíj, szociális ösztöndíj), ugyanakkor köteles minden, a KMF-el szembeni pénzügyi és egyéb tartozását (tandíj, egyéb adminisztratív díjak, könyvtári kölcsönzés stb.) kiutazása előtt rendezni.

4. A pályázat kötelező és opcionális dokumentumai (az űrlapot és a nyilatkozatot kérjük az útlevélben szereplő névvel kitölteni!):

1. Pályázati űrlap (Application Form). A formanyomtatvány a Filológia Tanszék Magyar Tanszéki Csoportjának mobilitási koordinátoránál, dr. Dudics Katalinnál, illetve az Angol Tanszéki Csoport mobilitási koordinátoránál, Lizák Katalinnál, illetve a https://docs.google.com/document/d/141cSJtw1mHyZWQaAvfsxpzWxQ8u5RHAI/edit?usp=sharing&ouid=112924104401150381952&rtpof=true&sd=true linken érhető el, azt eredeti aláírással szükséges benyújtani. Más (korábbi) pályázati űrlap nem használható.

2. Erasmus+ mobilitás nyilatkozat. A formanyomtatvány szintén a tanszéki csoport mobilitási koordinátoránál érhető el (lásd fentebb), ezt is eredeti aláírással szükséges benyújtani.

3. Érvényes ukrán biometrikus útlevél másolata (vagy nyilatkozat arról, hogy nyertes pályázat esetén a hallgató vállalja ennek beszerzését a mobilitás előtt).

4. Curriculum Vitae (önéletrajz) – ajánlatos Europass formátumban, magyar nyelven megírni (https://europa.eu/europass/eportfolio/screen/cv-editor?lang=hu ).

5. Motivációs levél – max. 2000 leütés, magyar nyelven.

6. opcionális: Főiskolai tudományos tevékenységre vonatkozó dokumentumok másolata: pl. tudományos diákkonferencián vagy más tanulmányi versenyen való részvétel igazolása; publikációk esetében a publikáció első és utolsó oldalának, valamint a megjelenés helyéül szolgáló folyóirat, kötet első oldalának másolata; más szakmai tevékenységről szóló igazolás, oklevélmásolat.

7. opcionális: Társadalmi tevékenységet igazoló dokumentumok másolata: pl. önkéntesség, Erasmus tevékenységek szervezésében való részvétel, az egyetem érdekében végzett munka stb.

A pályázathoz az összes nem opcionálisnak jelölt dokumentum benyújtása kötelező.

Hiányos, a pályázati feltételeknek nem megfelelő, vagy határidő után érkező pályázatokat nem fogadunk el. Hiánypótlásra a pályázati határidő lejártáig van lehetőség.

A pályázati dossziét egy példányban, papír alapon, minden aláírással ellátva kell benyújtani az illetékes tanszéki csoport mobilitási koordinátorának.

A pályázatok benyújthatók 2023. szeptember 27. szerdától 2023. október 20. péntek déli 12 óráig.

Beregszász, 2023. szeptember 27.