Magyar mint idegen nyelv szakos pedagógus szakirányú továbbképzés

A budapesti Károli Gáspár Református Egyetem kihelyezett, akkreditált és oklevelet adó képzést hirdet a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán a 2017/2018. tanévben. A képzés 2 féléves, és félévenként két-két alkalommal egy-egy hét aktív jelenlétet igényel. Ez alatt napi 10 tanítási órát (előadásokat és szemináriumokat) hallgatnak a résztvevők. Az előadások anyagából vizsgáznak, a szemináriumokra 10-12 oldalas dolgozatokat készítenek a megadott szempontok szerint. A képzés végén szakdolgozatot írnak 25-30 oldal terjedelemben, valamint záróvizsgát tesznek.

A felvétel feltétele:

Legalább alapképzésben (korábban főiskolai szintű képzésben) szerzett oklevél az alábbi képzések (vagy az azoknak megfeleltethető korábbi képzési rendszer szerinti képzések) valamelyikén:

  • a pedagógusképzés képzési terület szakjai
  • szociálpedagógus alapképzési szak
  • a hitéleti képzési terület következő szakjai: teológia, katolikus teológus, katekéta-lelkipásztori munkatárs, református hittanoktató, buddhista tanító, vaisnava teológia

Túljelentkezés esetén előnyt élveznek a magyar szakon végzettek.

Felvehető létszám: legfeljebb 25 fő.

Jelentkezni írásban, személyes adatainak megadásával (Vezetéknév, Keresztnév, Születési név Születési hely, Születési idő, Születési ország, Állampolgárság, Anyja születési neve, Állandó lakcíme, Értesítési címe (csak akkor kell kitölteni, ha más, mint az állandó lakcím), Mobil szám; E-mail cím) önéletrajz és a diploma másolatának beadásával a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felvételi Irodájában lehet.

A képzésről részletesebb tájékoztatót itt lehet olvasni:

https://www.kre.hu/btk/index.php/magyar-mint-idegen-nyelv-szakos-pedagogus-szakiranyu-tovabbkepzes

A felvételi beszélgetés időpontja: 2017. június 9. 15.00 – 18.00 óra között.

Helyszín: II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola _______________ terem

A pótfelvételi időpontja: 2017. augusztus 28. (hétfő) 10.00 – 12.00 óra között. Ebben az esetben a felvételizők Skype-on találkoznak a felvételi bizottsággal. A helyszínt a főiskola Magyar Tanszéke biztosítja.

A felvételi beszélgetéshez szükséges ismeretek:

  • a középiskolai magyar nyelvtan anyaga (ajánlott, szabadon letölthető tankönyvek: https://portal.nkp.hu/)
  • a főiskola könyvtárában megtalálható magyar mint idegen nyelv tankönyvek közül legalább egy műnek az áttekintése, véleményformálás a felhasználhatóságáról.

 

Szeretettel várjuk a jelentkezőket!

Itt adhatja meg észrevételeit és javaslatait az oktatási programokkal kapcsolatban.

Megjegyzését a webhely rendszergazdája általi felülvizsgálata után 3 (három) munkanapon belül közzétesszük. Megértésüket köszönjük!


Az email címet nem tesszük közzé.

*

*

*

*

*

*


Hozzászólások