Ösztöndíj felhívás! – Collegium Talentum 2019-2020-as tanévre

Pályázati felhívás a külhoni magyar tehetségtámogatásért a felsőoktatásban Collegium Talentum program 2019–2020-as tanév

A pályázat célja: A Magyar Nemzetpolitika A nemzetpolitikai stratégia eleme című KIM dokumentum 3.2.4. pontjába foglalt Collegium Talentum tehetséggondozó program feladata a külhoni magyar értelmiség-nevelés és utánpótlás támogatása.

 

A Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága 2016-tól, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem és a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola védnöksége és szakmai döntései alapján, a budapesti Sapientia Hungariae Alapítványt (a továbbiakban: Alapítvány) bízta meg a Collegium Talentum program lebonyolításával. A Sapientia Hungariae Alapítvány kuratóriuma 10/2019 (V.27.) számú döntése értelmében a tanulmányaikat és/vagy oktatói és kutatómunkájukat a felsőoktatásban/oktatásban végző külhoni magyar fiatalok szakmai munkáját, az értelmiségi pályán való előrehaladásukat segítendő, pályázatot hirdet a 2019– 2020-as akadémiai évben a Collegium Talentum (CT) programban való részvételre. A pályázati kiírás célja, hogy elősegítse a széles szakmai spektrumú, magyar anyanyelvű értelmiség fejlődését, körükben a magyar nyelvű szakmai munkát és kutatást támogassa, a szülőföldön való érvényesülésüket segítse. A pályázaton sikeresen szereplők egyénenként ösztöndíjban, konferencia részvételi- és nyelvvizsgaköltség-támogatásban (költségtérítésben), képzések, szakmai és nemzeti identitást erősítő programok biztosításában, tutoraik pedig honoráriumban részesülnek.

Figyelem! A teljes pályázati kiírás IDE kattintva letölthető!

 

A pályázáshoz szükséges jelentkezési lappályázati munkatervönéletrajz és jövőkép adatlap letölthető.

Időpontok, határidők:

A pályázatok beadási határideje: 2019. július 12. 23:59 – magyarországi idő.

A pályázatok feldolgozása és bírálata, az esetleges hiánypótlások bekérése, értesítés szóbeli meghallgatásról: a beadást követő 7 hétben folyamatosan.

A szóbeli meghallgatások várható időpontjai:

– Románia: Kolozsvár – 2019. szeptember 13–15.

– Szerbia: Szabadka – 2019. szeptember 1.

– Szlovákia: Komárom – 2019. augusztus 30.

– Ukrajna: Beregszász – 2019. augusztus 31.

A nyertes pályázók értesítése és szerződéstervezet kiküldése e-mailben: a nyertesek listájának kuratórium által történő elfogadását követő 10 nap, de legkésőbb 2019. október 11-ig