42 előadó vesz részt a XVIII. Kárpátaljai Tudományos Diákköri Konferencián

A Kárpátaljai Tudományos Diákköri Konferenciát (KTDK) minden év májusában az ukrán tudomány napja alkalmából rendezzük meg a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány és a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola szerevezésében az Országos Tudományos Diákköri Tanács TDK Határok nélkül (HTDK) programjával együttműködve, a Kulturális és Innovációs Minisztérium, a Nemzeti Tehetség Program és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával.

A KTDK célja a kárpátaljai felsőoktatásban tanulók magyar nyelvű szakmai önképzésének és kapcsolatépítésének ösztönzése. Emellett segíti az egyetemisták, főiskolások, fiatal kutatók és befogadó műhelyeik között az új, tudományos és emberi kapcsolatok megteremtését vagy azok elmélyítését.

A konferenciára a Kárpát-medence minden felsőoktatási intézményének osztatlan, alap- és mesterképzésben részt vevő hallgatója nevezhetett pályamunkát. Nevezni önképzési céllal készült diáktudományos tevékenységet dokumentáló pályamunkával lehetett, amibe beleértendők az alapszakos diplomamunkák is. A konferencia a kárpátaljai felsőoktatásban részt vevők számára a XXXVII. OTDK-ra delegáló első fordulós (intézményi) konferencia is.

A konferenciára 2023. november 17. – 2024. március 9. között volt lehetőségük jelentkezni a hallgatóknak. Ez idő alatt 42 fiatal kutató küldte be pályaművét 4 felsőoktatási intézményből: Eötvös Loránd Tudományegyetem (1 fő), II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (39 fő), Nyíregyházi Egyetem (1 fő), Selye János Egyetem (1 fő).

A konferencia előadásai 7 szekcióban fognak zajlani, 42 előadóval, akik 43 pályamunkát mutatnak be 2024. május 17-én, melyből 1 versenyző 2 különböző szekcióban is előad, valamint 1 fő vendégelőadóként vesz részt a tudományos rendezvényen.

  1. Biológia Szekció (7 fő)
  2. Földrajz I. – Népességföldrajz Szekció (7 fő)
  3. Földrajz II. – Természet- és Társadalomföldrajz Szekció (6 fő)
  4. Turizmus Szekció (4 fő)
  5. Számvitel és Adóügy Szekció (7 fő)
  6. Tanulás- és Tanításmódszertani Szekció (7 fő)
  7. Történelemtudományi Szekció (5 fő)

Minden benyújtott pályamunka szakértői bírálatot kapott. A bíráló szakértők és a konferencia zsűritagjainak felkérése az Országos Tudományos Diákköri Tanács TDK Határok Nélkül (HTDK) programjának szakmai segítségével történt. A pályázók az elkészült szakmai bírálatokat azok elkészülésével párhuzamosan kapták meg. A pályamunkákat minimum 3, maximum 4 opponens értékelte, melyből legalább egy határon túli és egy kárpátaljai doktori fokozattal rendelkező szakember volt. A szakemberek pontszámokkal látták el a munkákat. Minden hallgató az opponensek által adott pontszámokkal indulnak a konferencián.

Az opponensek az alábbi szempontok alapján értékelték a versenydolgozatokat:

  1. szerkesztés, stílus, szerkezet (10 pont);
  2. a téma szakirodalmának feldolgozása (10 pont);
  3. a téma feldolgozási módszerének színvonala (10 pont);
  4. az eredmények értékelése (10 pont);
  5. a pályamű korszerűsége, fontossága (10 pont).

Így a versenyzők maximum 50 ponttal indulhatnak a konferencián.

A konferencián a zsűri az alábbi szempontok alapján értékel:

  1. előadói stílus (20 pont);
  2. az elmondottak tartalma (15 pont);
  3. vitakészség és szakmai kompetencia (15 pont).

A versenyző diák a TDK-n bemutatott előadásra maximum 50 pontot kaphat.

A hozott és az előadás bemutatásával szerzett pontok alapján egy versenyző maximum 100 pontot érhet el a konferencián.

This slideshow requires JavaScript.

A beérkezett pályamunkákat 46 opponáló bírálta (21 határon túli és 25 kárpátaljai), összesen 15 határon túli és kárpátaljai intézményből: Debreceni Egyetem (4 fő), Eötvös József Főiskola, Baja (1 fő), Eötvös Loránd Kutatási Hálózat, Budapest (1 fő), Eötvös Loránd Tudományegyetem, Budapest (2 fő), Eszterházy Károly Katolikus Egyetem, Eger (2 fő), II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (21 fő), Károli Gáspár Református Egyetem, Budapest (1 fő), Kodolányi János Egyetem, Budapest (1 fő), Miskolci Egyetem (1 fő), Munkácsi Állami Egyetem (1 fő), Nemzeti Emlékezet Bizottsága, Budapest (3 fő), Nyíregyházi Egyetem (3 fő), Szegedi Tudományegyetem (1 fő), Ukrán Nemzeti Tudományos Akadémia Elektrofizikai Kutatóintézete, Ungvár (1 fő), Ungvári Nemzeti Egyetem (3 fő).

A konferencián 41 szakember értékeli az előadásokat, melyből 22 határon túli és 19 kárpátaljai neves szakember. A zsűritagok 13 határon túli (10) és kárpátaljai (3) intézményből vesznek részt, csatlakoznak a konferenciához: Debreceni Egyetem (4 fő), Eötvös József Főiskola, Baja (1 fő), Eötvös Loránd Kutatási Hálózat, Budapest (1 fő), Eötvös Loránd Tudományegyetem, Budapest (4 fő), Eszterházy Károly Katolikus Egyetem (2 fő), II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (15 fő), Károli Gáspár Református Egyetem, Budapest (1 fő), Kodolányi János Egyetem, Budapest (1 fő), Nemzeti Emlékezet Bizottsága, Budapest (4 fő), Nyíregyházi Egyetem (2 fő), Szegedi Tudományegyetem (1 fő), Ukrán Nemzeti Tudományos Akadémia Elektrofizikai Kutatóintézete, Ungvár (1 fő), Ungvári Nemzeti Egyetem (4 fő).

A XVIII. Kárpátaljai Tudományos Diákköri Konferencia zsűrijében részt vevő szakemberek

Ssz. Szekció Ssz. Zsűri Beosztás Intézmény
1. Biológia Szekció 1. Dr. Andrik Éva docens II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola
2 Prof. dr. Fábry Zoltán egyetemi tanár Ungvári Nemzeti Egyetem
3. Dr. Kelemen Oguz habilitált egyetemi docens Szegedi Tudományegyetem
4. Dr. Kiss Pál egyetemi docens Ungvári Nemzeti Egyetem
5. Dr. Kohut Erzsébet docens II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola
6. Dr. Nagy Béla docens II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola
7. Dr. Szabó Marján docens II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola
2. Földrajz I.

(Népességföldrajz Szekció)

8. Dr. Kovály Katalin tudományos munkatárs Eötvös Loránd Kutatási Hálózat
9. Dr. Pénzes János egyetemi docens Debreceni Egyetem
10. Dr. Szalkai Gábor egyetemi docens Eötvös Loránd Tudományegyetem
3. Földrajz II.

(Természet- és Társadalomföldrajz Szekció)

11. Dr. Izsák Tibor docens II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola
12. Dr. Lakatos László tanszékvezető Eszterházy Károly Katolikus Egyetem
13. Dr. Patkós Csaba intézetigazgató Eszterházy Károly Katolikus Egyetem
14. Prof. dr. Weiszburg Tamás egyetemi tanár Eötvös Loránd Tudományegyetem
4. Turizmus Szekció 15. Dr. Berghauer Sándor docens II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola
16. Dr. Nagy Orsolya docens II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola
17. Dr. Szalai Katalin egyetemi docens Kodolányi János Egyetem
4. Számvitel és Adóügy Szekció 18. Barabásné dr. Kárpáti Dóra docens Nyíregyházi Egyetem
19. Dr. Molnár Gréta főiskolai adjunktus II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola
20. Dr. Pajrok Andor adjunktus Eötvös József Főiskola
21. Dr. Tarics Zoltán tudományos főmunkatárs Ukrán Nemzeti Tudományos Akadémia Elektrofizikai Kutatóintézete
22. Prof. dr. Zsiguc György tanszékvezető, egyetemi tanár Ungvári Nemzeti Egyetem/II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola
5. Tanulás- és Tanításmódszertani Szekció 23. Dr. Bárány Erzsébet docens II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola
24. Dr. habil. Beregszászi Anikó egyetemi tanár II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola
25. Dr. Györke Magdolna nyugalmazott egyetemi docens Ungvári Nemzeti Egyetem
26. Dr. Jakab Enikő docens II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola
27. Prof. dr. Kontra Miklós professor emeritus Károli Gáspár Református Egyetem
28. Dr. Kucsinka Katalin tanszékvezető II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola
29. Dr. Szilágyi László docens II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola
6. Történelemtudományi Szekció 30. Dr. habil. Bank Barbara habilitált egyetemi docens Nemzeti Emlékezet Bizottsága
31. Prof. dr. Erdődy Gábor egyetemi tanár Eötvös Loránd Tudományegyetem
32. Dr. Forisek Péter egyetemi docens Debreceni Egyetem
33. Földváryné dr. Kiss Réka elnök Nemzeti Emlékezet Bizottsága
34. Dr. Máthé Áron elnökhelyettes Nemzeti Emlékezet Bizottsága
35. Dr. Pallai László egyetemi adjunktus Debreceni Egyetem
36. Prof. dr. Papp Klára egyetemi tanár Debreceni Egyetem
37. Dr. Sallai József nyugalmazott egyetemi docens Nyíregyházi Egyetem
38. Dr. Szakolczai Attila tudományos munkatárs Nemzeti Emlékezet Bizottsága
39. Szamborovszkyné dr. Nagy Ibolya docens II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola
40. Prof. dr. Varga Zsuzsanna egyetemi tanár

 

Eötvös Loránd Tudományegyetem
41. Dr. Váradi Natália habilitált egyetemi docens II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola

A május 17-ei eredmények alapján a kárpátaljai versenyzők továbbjuthatnak a XXXVII. Országos Tudományos Diákköri Konferenciára, amelyet 2025 tavaszán rendeznek meg.

Váradi Natália,
a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány igazgatója,
a konferencia szakmai szervezője