50 fővel vett részt Kárpátalja a 36. OTDK-án

A 36. Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) 2023. április 3-án Győrött, az OTDK Állam- és Jogtudományi Szekciójának ünnepélyes megnyitójával vette kezdetét és 2023. április 27-én a Tanulás- és Tanításmódszertani – Tudástechnológiai Szekció záróprogramjával ért véget.

Az OTDK a tudományos élet szereplőit tömörítő egyedülálló rendezvény, mely a tudományos munka iránt elkötelezett hallgatók számára biztosít megmérettetési és bemutatkozási lehetőséget.

Az OTDK 16 szekciója közül 8 tudományterületen a Rákóczi-főiskola is képviselttette magát. Vannak, akik előadóként, zsűritagként, megfigyelő tanárként vagy megfigyelő diákként vettek részt a tudományos fórumon.

A kárpátaljai hallgatók az elmúlt két évben a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola és a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány által szervezett, az Országos Tudományos Diákköri Tanács TDK Határok nélkül (HTDK) programjának szakmai felügyelete alatt megvalósuló Kárpátaljai Tudományos Diákköri Konferencián elért eredményeik alapján juthattak tovább a 36. OTDK-ra. Ennek megfelelően 28 diáknak 39 pályamunkával volt előadási joga az országos megmérettetésen, akik közül 13-an 15 pályamunkát töltött fel az OTDT online rendszerébe (közülük 3 fő mindkét éven jogosultságot szerzett az intézményi KDTK-án, így ők mindkét pályamunkájukkal nevezhettek). Végül 9 fő 11 versenydolgozattal adott elő sikeresen 6 különböző szekcióban.

Az alábbi szekcióban voltak jelen a Rákóczi-főiskola hallgatói és oktatói:

S.sz. OTDK szekció megnevezése Rendező intézmény Rendezvény időpontja Kárpátaljai résztvevők a

zsűri tagjaként

Kárpátaljai résztvevők versenyzőként Kárpátaljai résztvevők megfigyelő tanárként Kárpátaljai résztvevők megfigyelő diákként
1. Állam- és Jogtudományi Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar 2023. április 3-5. 1
2. Biológia Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar 2023. április 24-26. 2 1 11
3. Fizika, Földtudományok és Matematika Pannon Egyetem 2023. április 11-13. 3 7 18
4. Had- és Rendészettudományi Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar 2023. április 18-20. 1

(2 pályamunkával)

5. Humán Tudományi Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészet-és Társadalomtudományi Kar 2023. április 12-14. 2
6. Közgazdaságtudományi Selye János Egyetem Gazdaságtudományi és Informatikai Kar 2023. április 20-22. 1 1
7. Tanulás- és Tanításmódszertani – Tudástechnológiai Pécsi Tudományegyetem Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Kar 2023. április 25-27. 1 1

(aki a Humán Tudományi szekcióban is előadott)

8. Társadalomtudományi Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar 2023. április 12-14. 1
Összesen: 2 9 8 31
50

Ezen túl a Főiskola több fokozattal rendelkező oktatója opponensként is részt vett az OTDK munkájában.

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola diákja a Fizika, Matematika és Földtudományi Szekcióban, azon belül az Algebra és számelmélet tagozatban Mozgovoj István különdíjban részesült. Versenydolgozatának címe: Csoportalgebrákról, melyek egységcsoportja meta-Abel. Témavezetője: Dr. Juhász Tibor, valamint Simon Dominika szintén a FiFöMa szekcióban jutalomban (EFOT napi jegy) részesült. A Humán Tudományi Szekcióban  Maruszics Erik, a Két világháború közti magyar történelem és a II. világháború II. tagozatában bemutatott pályamunkája különdíjban részesült. Versenydolgozatának címe: Nyilas mozgalom Ung vármegyében 1938 és 1944 között. Témavezetője: Dr. Szakál Imre. A Tanulás- és Tanításmódszertani-Tudástechnológiai Szekcióban Váradi Krisztián jutalomban részesült.

Az elért eredményhez ezúton is gratulálunk a diáknak és a témavezetőnek!

Az OTDK-részvételt a Tudományos Diákkörök Határok Nélkül (HTDK) program 2023-ban is finanszírozta, így a kárpátaljai jelentkezőknek a részvétel anyagi terhet nem jelentett. A konferencia helyszínére történő eljutás minden esetben szervezetten történt, amelyet a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola és a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány közösen koordinált és bonyolított le a HTDK program támogatásával.

This slideshow requires JavaScript.

Váradi Natália,
a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány igazgatója