A III. Gazdaságtudományi vetélkedő díjátadó ünnepsége

Harmadik alkalommal rendeztek gazdaságtudományi vetélkedőt a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola BSc 1-2. évfolyamos, valamint a Rákóczi‐főiskola Szakgimnáziumának 2-3. évfolyamos számviteles hallgatói között.

Idén a megmérettetés az Ukrán Nemzeti Bank által szervezett Global Money Week keretein belül, online formában valósult meg március 25-én, melyről mindkét intézmény megkapta a köszönő oklevelét.

A díjátadót szűk keretek között, a karanténszabályok betartása mellett szervezték április 27-én intézményünk átriumában.

Dr. Soós Katalin, a szakgimnázium igazgatója gratulált minden résztvevőnek. Örömét fejezte ki, hogy a két intézmény sikeresen együtt tud működni. Majd hozzátette, hogy a sikerhez vezető úton a motiváció az egyik legnagyobb erő.  –Ha mindez megvan, semmi nem állhat az utatokba.

Ezután az első és második helyezett csapat tagjai vették át nyereményeiket.

A rendezvény végén Prof. Dr. Bacsó Róbert a Számvitel és Auditálás Tanszék vezetője osztotta meg gondolatait.

– Ez a verseny segíti önöket, hogy sikeresek legyenek abban a tudományterületben, amelyet választottak. Nekünk a célunk, hogy érdekessé tegyük az oktatást. Kifejezetten örülök annak, hogy megmutatták, önök nem csak közgazdászok és nem csak számolni, hanem kreatívan gondolkodni is tudnak. Bízunk benne, hogy ezt a kreativitást a jövőben is kamatoztatják majd.

 

M.M.