A KMPSZ tanulmányi vetélkedőinek második fordulója a Rákóczi-főiskolán

A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség a 2021₋22-es tanév tantárgyi vetélkedőinek második fordulóját tartotta meg október 15-én. Az eseménynek a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola adott otthont.

A jelenlévőket Kohut Erzsébet, a Rákóczi-főiskola Biológia és Kémia tanszékének vezetője köszöntötte.

„A versenyzőkre ma nagy feladat vár, hisz az 1-10. helyezettek részt vehetnek majd a Herman Ottó biológia-, illetve a Hevesy György kémia versenyre való felkészítő tehetséggondozó hétvégén”

– emelte ki.

Ezt követően Pallay Ferenc, a Rákóczi-főiskola oktatója, és Bak Éva, a II. RF KMF Biológia és Kémia Tanszékének tanára ismertették a vetélkedők menetét.

Az eseményen négy tanulmányi versenyen – Margittai Antal biológiaverseny, Informatikaverseny, Szent-Györgyi Albert kémiaverseny, Történelemverseny – mérettethették meg magukat a diákok.

A vetélkedők online fordulójára augusztus utolsó hetében került sor, a most megtartott versenyeken pedig azok a diákok vehettek részt, akik az első fordulóban elért átlageredmény feletti pontszámot szerezték meg.

A második fordulóban összesen tizenhárom vetélkedőt rendeztek meg, és a most megtartott négy versennyel zárult.

K. A.