A Rákóczi-főiskola 2020-as diplomaátadójáról

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán (II. RF KMF) a 2019–2020-as tanév II. szemeszterében nappali és levelező tagozaton összesen 1 341 hallgató tanult. Közülük 500-an nappali képzésben, 278-an pedig levelező tagozaton folytatták tanulmányaikat. 329-en a Rákóczi-főiskola bázisán működő szakgimnázium diákjai voltak. Az Ukrajnában nem akkreditált magyarországi képzéseken az elmúlt félévben 234 hallgató tanult.

Az elmúlt tanév statisztikai adatairól kérdeztük Buda Zsuzsannát, a II. RF KMF Tanulmányi Osztályának vezetőjét.

A koronavírus-járvány okozta intézkedések miatt idén a megszokottól későbbi időpontban kapják meg diplomáikat a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola végzős hallgatói. Előzetes tervek szerint az ünnepélyes diplomaátadó ünnepségeket augusztus elején tartják meg. A II. RF KMF szakgimnázium végzősei előreláthatóan augusztus 4-én vehetik át molodsij specialist szintű diplomáikat. Az alapképzést végző hallgatók (BA/BSc) augusztus 5-én, a mesterképzésben (MA/MSc) részt vevő hallgatók várhatóan augusztus 6-án kapják meg okleveleiket.

Az időpontok véglegesítése az ukrajnai járványhelyzet függvényében fog megtörténni. A jelenleg érvényben lévő karantén végén fog eldőlni, hogy megtarthatók-e a személyes jelenlétet igénylő diplomaosztó ünnepségek.

2020-ban összesen 178 végzős hallgató kapja meg a végzettségét igazoló BA/BSc illetve MA/MSc szintű oklevelét. Alapképzésen 119, mesterképzésen pedig 59 hallgató veheti majd át a végzettségüket igazoló okiratát.

Pallay Katalin
Kárpátalja.ma

Forrás: