Akikre büszkék lehetünk: interjú Váradi Sándorral

A Rákóczi-főiskola nem csupán oktatási intézmény, perspektívát, új szemléletmódot is ad nekünk. Diákként még talán nem is tudjuk, hogy mivel foglalkozzunk a nagybetűs életben, de mindenképp meghatározó éveket töltünk el itt. A diploma kézhezvétele után vannak, akik pedagóguspályára lépnek, másokból kutatók vagy médiaszakemberek válnak, megint másokból üzleti vezetők. A lényeg, hogy megtaláljuk és meg is valósítsuk önmagunkat.

Váradi Sándor Nagypaládon született, a középiskolát is ott végezte, majd a Rákóczi-főiskola biológia szakán szívta magába tudását. Oklevele megszerzését követően Budapestre költözött, ahol kipróbálta magát a tanári pályán, ma pedig már egy pénzintézet középvezetője. S hogy mi történt még vele? Mondja el ő maga.

– Mesélj magadról! Hogyan telt a gyermekkorod?

– A magyar–ukrán–román hármas határ térségében található Nagypaládon születtem, és ott is nőttem fel. A helyi Nagypaládi Móricz Zsigmond Középiskolában végeztem tanulmányaimat egészen az érettségiig. Szerettem iskolába járni, fura módon hiányozni sem akartam. Rendszeresen részt vettem járási, olykor területi tanulmányi versenyeken, tagja voltam a járási ifjúsági kosárlabdacsapatnak, és szavalóversenyeken is megmérettettem magam. Sok szép emlék köt oda.

A gyermekkorom fantasztikus volt. A bátyámmal, Dáviddal nagyon szerető és támogató családban nőttünk fel. Hálás vagyok a szüleimnek: amellett, hogy szeretetben neveltek, tompították a ránk háruló negatív hatásokat a nehéz időszakokban, és amiatt is, hogy ennyire szoros testvéri kapcsolatot alakítottak ki köztünk, aminek köszönhetően nemcsak a magánéletben, de a munkánkban is súrlódásmentesen, vállvetve tudunk együttműködni. Szüleinken kívül nagyszüleink is meghatározó módon neveltek, támogattak és adtak át olyan értékeket, amelyeket most mi is továbbviszünk családapaként, kislányaink számára. A baráti körömben én voltam a legfiatalabb, mindig próbáltam felzárkózni a nagyokhoz. Évszaknak megfelelően fociztunk, bicajoztunk, pecáztunk, szánkóztunk, képregényeket lapozgattunk, illetve már a kezdetleges videójátékokkal is elütöttük az időt. Nyaranta jurtatáborba jártunk, ahol önállóságra neveltek minket, barátságaink elmélyültek, és megannyi élményben részesültünk.

– Miért épp a Rákóczi-főiskolát választottad?

– Pedagóguscsaládban nevelkedve nem volt kérdés, hogy továbbtanulok. Már a középiskolás éveimben tudtam, hol és mit akarok tanulni. Tudatosan készültem ez idő alatt, külön jegyzetekkel, az otthoni kisebb könyvtárunkban fellelhető szakirányú könyvek olvasásával, tudásbővítéssel. Egyértelműen a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolára esett a választásom, hiszen egyrészt a biológia mint élettudomány érdekelt leginkább – így értelemszerűen biológia szakra jelentkeztem –, másrészt az anyanyelvemen tanulhattam felsőoktatásban, ráadásul a bátyám már az ötödik tanévét kezdte meg ott. Ám egyvalamivel nem számoltam: hogy abban az évben bevezetik a vizsgaközpontban történő írásos felvételi vizsgák lebonyolítását. Bár a szakirányú felvételi vizsgáim közel maximális pontszámú eredményekkel zárultak, addig a felsőoktatásban való részvételhez kötelező ukránnyelv- és irodalomvizsgán pár ponttal lemaradtam az elvárthoz képest. Ennek következtében abban az évben nem folytathattam tanulmányaimat. Leírhatatlan csalódásként ért akkor, de nem adtam fel, és a következő évben sikerült felvételt nyernem, valamint abban az évben néhai nagyapám mellett leshettem el az asztalosmesterség fortélyait.

– Hogyan teltek a diákévek? Van-e olyan diákélményed, amit szívesen megosztanál?

– Az új környezetbe való beilleszkedéssel nem volt gondom. Az első év azzal telt, hogy újra felvegyem a lendületet, mivel a korábbi csalódás miatt, dacból egyáltalán nem foglalkoztam az azt megelőző évben a tanulással. A diákéveim nagyon jól teltek, életem meghatározó öt éve volt. A minőségi oktatáson felül teljes jellemfejlődésen mentem keresztül, amit közvetlen és kellemes környezetben tehettem meg. Hálás vagyok a tanáraimnak! A csoport- és évfolyamtársaimmal mindig segítettük egymást a tanulásban és azon kívül is. Aktívan részt vettem intézményünk sportéletében. Kiemelt élményt nehéz megfogalmazni, sorolhatnám azokat egymás után; a terepgyakorlatok, a közös sportesemények tanárainkkal, amelyek még emlékezetesebbé tették a diákéveket.

– Mi történt a főiskola után?

– 2014-ben szereztem meg a mesterfokú diplomámat biológia szakon. Még abban az évben, ősszel Budapestre költöztem. A továbbtanulás gondolatát elvetettem, egyszerűen 23 évesen azt éreztem, hogy ideje teljes mértékben a saját lábamra állni. Mindenképp a tanári szakmában szerettem volna elhelyezkedni. Miközben a diplomám honosítására vártam, kétkezi munkát végeztem, hogy áthidaljam ezt a várakozási időt. Bár még folyamatban volt az elbírálás, 2015 januárjától óraadó tanárként kezdtem meg a pályafutásomat egy alapítványi iskolában. Mint mindig, hamar beilleszkedtem, bár időnként voltak súrlódások a kollégákkal az elején, de szép lassan összecsiszolódtunk. 2015 szeptemberétől felvettek teljes állásban, határozatlan munkaidőre. Osztályfőnök lettem, minden jól haladt, közben éreztem, hogy kell egy kis plusz, emiatt hétvégenként felsőfokú biológia vizsgára készítettem fel diákokat, ezzel optimalizálva a fizetésem.

– Ma pedig már középvezető vagy egy pénzintézetnél. Milyen út vezetett idáig?

– Nagyságrendileg két és fél év tanítás után megfogalmazódott bennem, hogy bármennyire elhivatottan szeretem a szakmám, a hosszú távú céljaim elérése érdekében váltanom kell. Ezután kezdtem el tevékenykedni a jelenlegi munkahelyemen – az akkor még Aegon Premium néven működő, ma már Alfa Prémiumként ismert pénzintézetnél. Itt teljesen átképeztem magam, picit visszalépésnek is tartottam, hogy az akkor vizsgáztatótanárból újra tanuló váljon, és a vizsgapad másik oldalára kerüljön ismét. Ugyanakkor nagyon élveztem, és feltöltött, hogy teljesen más területen szélesíthetem a látóköröm. Fontos megjegyeznem, hogy a tanítás éveit sem tartom feleslegesnek, sőt! Bár a „létra alsó szintjéről” kellett újrakezdeni mindent, pár év eltelte után jött az ötlet, hogy tanítsam az újonnan érkezőket, így folyamatosan kamatoztatva azt a tudást, amelyet korábban szereztem. Munkám során rájöttem, hogy a szakmánk a társadalomban betöltött szerepvállalás miatt is nagyon fontos, hiszen a pénzügyi tudatosságot igenis tanítani és erősíteni kell az emberekben. 2020 januárjától középvezetőként dolgozom cégünknél, egy jól felépített, erős csapat élén, MDRT-tagként (Million Dollar Round Table, ami a világ top 1% pénzügyi tanácsadóinak köre). Nem vagyok „főnök” típus, sokkal inkább vezetőként próbálok tevékenykedni, aki megadja a csapattagoknak a saját teret, időnként kellő iránymutatással a hatékonyság miatt. Ez idő alatt többeket barátaimnak is tudhatok közülük, ami jól fémjelzi a csapatban gondolkodásunkat.

– Hogyan jött a munkahelyváltás lehetősége?

– Említettem korábban, hogy a munkahelyváltás gondolata egyre inkább érlelődött bennem, emiatt nyitott szemmel jártam, a lehetőségeket keresve. Korábban már egy kedves volt osztálytársam, aki akkor itt dolgozott, unszolt, hogy csatlakozzak hozzájuk az Alfa Prémiumhoz, mert biztos benne, hogy jól teljesítenék, és nekem való a munkakör. Viszont hamar elhessegettem a gondolatot, tartottam attól, hogy vállalkozó legyek, és bizonytalan legyen a bevételem, hisz nem volt többhavi megtakarításom, hogy teljes nyugodtsággal bele tudjak vágni ebbe a tevékenységbe. Időközben a bátyám is csatlakozott az üzletághoz, így már több oldalról kaptam az impulzusokat, és 2017 nyarán úgy döntöttem, hogy adok egy esélyt magamnak és a lehetőségnek.

– Milyen tapasztalatokkal gazdagodtál az évek alatt?

– Leginkább azt tudom kiemelni tapasztalatok terén, hogy a felelősségvállalásban és döntéshozatalban fejlődtem a legtöbbet, valamint a vállalkozói szemléletem is kialakult az évek során. Hisz volt/van alkalmam számos multicég-tulajdonossal, ügyvezetővel vagy épp pénzügyi döntéshozóval személyes találkozó keretein belül tárgyalni, akiknek a generatív gondolkodás- és látásmódjuk, illetve a világszemléletük nagyban hozzájárult az egyéni jellemfejlődésemhez is.

– Értek pozitív vagy negatív tapasztalatok?

– Általánosságban, ami a munkahelyi élményeket illeti, pozitív élményekből van sokkal több. Természetes, hogy időnként vannak negatív élmények, amelyek véleményem szerint szükségesek és elengedhetetlenek ahhoz, hogy fejlődjünk a munkánkban, akár szakmailag, akár emberileg. Ezekből a történésekből tanulva sokkal felkészültebbek lehetünk a jövőben.

– Hogyan hatottak munkádra az elmúlt évek nehézségei?

– A Covid-időszak – mint mindenkit – engem is nagyon váratlanul ért, maga a tény is, hogy ilyen helyzet is előfordulhat, és senki sem tudja, mikor lesz vége. A munkánk személyes találkozókra és kapcsolattartásra épült, amit a kijárási korlátozások felborítottak, és át kellett állnunk online kommunikációs csatornák használatára. A gazdaság teljes lelassulása miatt az emberek a meglévő megtakarításaikat használták fel, és félelemmel töltötte el őket az ismeretlen helyzet, ami nehezítette a munkánkat. A vállalat biztosította továbbra is a fizetésem egy részét, ezzel segítve a nehéz időszak áthidalását.

Volt azonban pozitív hozadéka is ennek az időszaknak. Például olyan rendszerek kialakítása, amelyeket azóta is használok, sokkal nagyobb hatékonyságot elérve, mint korábban. A társadalom gondolkodásmódja is pozitív irányba változott azóta, ami a pénzügyi tudatosságot illeti. A háborús időszak nyilván kihat a világgazdaságra, de a munkámban jelentősebb negatív hatást nem eredményezett, sokkal inkább érzelmi oldalról érint máig is. Valószínű, hogy ezzel nem vagyok egyedül.

– Mesélj kicsit a családodról is! Jut idő kikapcsolódásra a munka mellett?

– Elképesztően családcentrikus vagyok. Szabadidőmet főleg a családommal töltöm, azaz a gyönyörű feleségemmel, Enikővel – akivel nemsokára a kétéves házassági évfordulónkat ünnepelhetjük –, valamint a tizenegy hónapos csodálatos kislányunkkal, Lénával. Nagyon fontosnak tartom a vállalkozói életben az egészséges munka-magánélet egyensúly megtalálását. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy bizonyos keretek között, de magam oszthatom be az időmet, ezért folyamatosan ott tudok lenni a családom mellett. A sport továbbra is az életem szerves része maradt: a konditermi erősítő edzések és a kosárlabda, bár már nem NB II-es szinten, hanem a kollégáimmal alkotott üzleti ligában.

– Milyen terveid vannak a jövőre nézve?

– Természetesen vannak tervein, amiket inkább céloknak neveznék. Általában ezeket felosztom külön életterekre: család, egészség, pénzügy. Persze megvannak a prioritások, vannak rövidebb, hosszabb távú céljaim, illetve az elért célok helyére mindig újak kerülnek, így fenntartva a belső motivációm. Általában vizualizálással szoktam a hosszú távú céljaimat létrehozni, ami nem egyezik az álmodozással. A legnagyobb különbség, hogy a vizualizálás keretei között rendszeresen teszünk is azért, hogy az álmok ne csak álmok maradjanak.

– Mit köszönhetsz a Rákóczi-főiskolának?

– Leginkább azt, hogy egy nagypaládi zöldfülű srácból a végére tényleg felnőtt cseperedett. Lekerült a szemellenző, és egy sokkal szélesebb világszemléletet, kapcsolatrendszert, élményeket, barátokat és ahogy korábban is említettem, színvonalas oktatást kaptam, valamint eszközöket ahhoz, hogy én is a leghatékonyabban adhassam át tudásomat a fiataloknak.

Kurmay Anita