Az a nemzet, amely énekel, annak hangja messzire hallatszik – harmadik alkalommal szólt a fülemüle

Harmadik alkalommal került megrendezésre a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány szervezésében a „Szól a Fülemüle!” – Kárpátaljai népzenei és néptánc tehetségkutató verseny. A rendezvény a Magyar Kormány, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárság, Bethlen Gábor Alap és a Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja fejlesztési feladatainak kormányzati koordinációjáért felelős kormánybiztosság támogatásával jött létre. Az ötlet az Alapítvány által működtetett Kárpátaljai Tehetségsegítő Tanács elnökétől, Orosz Ildikótól származik, melynek szabályzatát a Fölszállott a Páva szabályzatához illesztve a Pál család dolgozott ki. A hagyományápoló zenekarok, néptáncosok versenyére 7 és 15 év között bárki nevezhetett 2017. április 20-ig, mely idő alatt 36 produkció nevezett be. Nevezni az autentikus magyar népzene és néptánc bármely tájegységéhez kötődő produkcióval lehetett 4 kategóriában: hangszeres szólisták, zenekarok/ hangszer együttesek, szólótánc/ egyéni fiú, táncospárok (fiú-lány), néptáncegyüttesek. A 2017. április 29-ei elődöntőn 309 gyermek 36 produkcióval versenyzett, melyből a szakmai zsűri 87 gyermekkel 14 produkciót juttatott tovább a döntőbe, akik június 16-17 között a Karácsfalvi Sztojka Sándor Görögkatolikus Líceum falain belül felkészítő táborban vehettek részt a végső megmérettetést megelőzően ahol elismert szakemberek, zenészek foglalkoztak a döntősökkel: Babinecz Sándor, Rozsályi Dániel, Szűcs Nóra, Fekete Krisztián és Jeremiás Ádám.

A döntőre 2017. június 18-án került sor a Rákóczi Főiskola Átriumában ahol magyarországi elismert szakmai zsűri előtt mutathatták be az újabb produkciót a döntőbejutók:

  • Pál Lajos – a Péterfalvi népzene, néptánc, kézműves tábor vezetője, népzeneoktató, az Által mennék én a Tiszán Népdal éneklési verseny vezetője. Bánffy Miklós- Artisjus- és Európa-díjas népzenész, a Magyar Kultúra Lovagja
  • Pál Katalin – a Hagyományok Háza Hálózat Kárpátaljai kirendeltségi vezetője, karnagy, zenetanár, a Péterfalvi népzene-, néptánc- és kézműves tábor vezetője, Magyar Arany Érdemkereszttel kitüntetett pedagógus
  • Sikentánc Szilveszter – a Rákospalotai Szilas Néptáncegyüttes Művészeti vezetője, táncpedagógus, koreográfus, a Népművészet Ifjú Mestere, Örökös Aranysarkantyús táncos
  • Dezsőházi Tamás – a Nyíregyházi Zeneművészeti Szakközépiskola oktatója, népzenész, Bürkös zenekar főprímása, a 2017-es Országos Anna-bál prímásverseny győztese
  • Strack Orsolya – a Pászti Miklós Alapfokú Művészeti Iskola néptáncpedagógusa, koreográfus, Örökös Aranygyöngyös Táncos

Az eseményt megtisztelte jelenlétével Molnár Ildikó, a Kárpátaljai Megyei Adminisztráció kulturális főosztályának helyettes főosztályvezetője és Balogh Vilmos, a NIKÉ Sportegyesület elnöke.

A rendezvényt Váradi Natália, a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány irodaigazgatója nyitotta meg Kodály Zoltán szavaival: „Aki zenével indul az életbe, bearanyozza minden későbbi tevékenységét, az életnek olyan kincsét kapja ezzel, amely átsegíti sok bajon”. Elmondása szerint a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány művészeti és hagyományápoló tehetséggondozó munkája hasonló nézeteket vall és a „Szól a Fülemüle!” tehetségkutató az a program, melynek célja, hogy minél szélesebb körben ismerhesse meg a felnövekvő generáció a magyar népzene, néptánc hagyományát. Irodaigazgató asszony ismertette a döntő előmunkálatait és köszönetet mondott a program megvalósításához anyagi feltételeket biztosító támogatóknak, a rendezvény ötletgazdájának, szakmai szervezőinek. „Az a nemzet, amely énekel, annak hangja messzire hallatszik” – bíztató szavakkal kívánt eredményes versenyzést, sok sikert és jó szórakozást, a zsűrinek pedig jó munkát.

Ezt követően a Debreceni Népi Együttes Pulykakakas csoportjának produkciója következett, akik szászcsávási táncokat adtak elő. A döntő programmenetét Váradi Enikő, a tehetségkutató szakmai szervezője konferálta, aki ismertette a zsűri pontozási rendszerét.

A versenyt megtisztelte jelenlétével Ötvös Sándor, a  Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja fejlesztési feladatainak kormányzati koordinációjáért felelős Kormánybiztosi Kirendeltség Főosztályvezetője. Köszöntő beszédében örvendett annak a felismerésnek, hogy a népi kultúrával tudományos jelleggel is lehet foglalkozni a falusi szint mellett. Elmondása szerint kultúránk túlnőtte önmagát és megállja helyét Európa bármely pontján. Örömét fejezte ki abban, hogy ehhez nagy segítséget nyújtanak a pedagógusok és koreográfusok, akik ennek a kultúra az élén állnak. Elmondása szerint a gyerekek ne a színpadra készítsék az előadásokat, hanem saját maguknak, hogy a hétköznapjaikon is ha zenét hallanak, akkor tudják használni a szerzett tudást.

A rendezvényen jelen volt Horváth Gábor, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Fővárosi kirendeltségének igazgatója, aki köszöntője mellett felajánlást tett a döntő két nyertes produkciója előadói számára a Tehetség Határok Nélkül gálaműsoron való fellépési lehetőséget, amely a budapesti Nemzeti Színházban kerül megrendezésre 2018 nyarán.

Ezután Orosz Ildikó, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség elnöke, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektora, a verseny ötletgazdája osztotta meg a jelenlévőkkel ünnepi gondoltait Illyés Gyula szellemiségét idézve, aki szerint „csak az a nép tudja megbecsülni más nép kultúráját, értékelni azt, aki ismeri a sajátját.” Elnök asszony véleménye szerint csak az tudja a sajátját is megbecsülni – továbbgörgetve a gondolatot – aki műveli a saját kultúráját. Arra biztatta a színpadon felsorakozó döntős tehetségeket, hogy a szerzett tudásukat bátran adják tovább másoknak, melyet akár archív felvételről, akár a koreográfus vagy táncpedagógus által birtokolnak.

Köszöntő beszédet mondott Erdei Péter, Magyarország Beregszászi Konzulátusának konzulja és Bodnár Zsolt, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának konzulja, aki Buhajla József főkonzul úr szavait tolmácsolta a jelenlévők felé.

A produkciókat megelőzően Pál Lajos, a zsűri elnöke látta el néhány biztató gondolattal a versenyzőket.

A zenét a Sodró zenekar biztosította a két napos edzőtábor és a döntő során.

A „Szól a Fülemüle!” tehetségkutató minden produkcióját a szervezők emléklappal ismertek el, melyet Sikentánc Szilveszter, a zsűri elnöke adott át. A zsűri döntése értelmében a kategóriák győztesei következőek:

Hangszeres szólista kategóriában első helyezett lett: Egresi Alex szatmári muzsika előadásával. Felkészítő tanára Kokas Károly volt. Az Örökség Egyesület jóvoltából hangszerfelszerelésre 10.000 Ft-os támogatásban részesül.

Hangszer együttes kategóriában első helyezett lett: Kárpátaljai Népi Zenede a dunántúli ugrós és friss produkcióval, melynek felkészítő tanára Kokas Károly volt.

Táncospár kategóriában mind a három táncospár első helyezésben részesült: Biki István és Kádár Vivien, akik viski táncokat adtak elő. Felkészítő tanáraik Kokas Károly és Kokas Krisztina voltak. Takács Ákos és Szilágyi Nóra, akik gömöri táncokat mutattak be. Takács Dóra volt a felkészítő tanáruk, valamint Lázár Alexa és Bocskai László viski táncokkal, akiknek szintén Kokas Károly és Kokas Krisztina voltak a felkészítő tanáraik.

A táncegyüttes kategória nyertese a Beregszászi Rezeda Néptáncegyüttes volt „Így mulatunk mi viskiek” előadásukkal, akiknek felkészítő tanára Páva Csaba és Váradi Enikő koreográfusok voltak.

A győztesek számára számtalan felajánlás érkezett, melyek értelmében hazai és külföldi táborokban, fellépéseken vehetnek részt:

Nyári táborozási lehetőség Zánkán a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség jóvoltából, az Erzsébet program keretén belül.

Fellépési lehetőség a KurucFeszten a Pro Cultura Subcarpathica szervezésében.

Táborozási lehetőség a Nagyberegi népzenei és néptánc táborban és a Péterfalvi népzenei és néptánc és kézműves táborban.

2018 nyarán a zsűri döntése alapján Egresi Alex és Lázár Alexa-Bocskai László táncpáros vehet részt a Tehetség Határok Nélkül gálaműsoron a budapesti Nemzeti Színházban.

A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány ezúton gratulál a nyerteseknek és minden versenyzőnek további sikereket kíván a jövőben.

 

„GENIUS” Jótékonysági Alapítvány

Itt adhatja meg észrevételeit és javaslatait az oktatási programokkal kapcsolatban.

Megjegyzését a webhely rendszergazdája általi felülvizsgálata után 3 (három) munkanapon belül közzétesszük. Megértésüket köszönjük!


Az email címet nem tesszük közzé.

*

*

*

*

*

*


Hozzászólások