Diákjaink a munkácsi terepfutáson

2018. október 26-án felsőoktatási intézmények közötti terepfutásból rendeztek versenyt Munkácson, mely rendezvényen a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola csapata is részt vett. A főiskola diákjai jó eredményekkel zárták a versenyt.

Bronzérmet hozott a csapatnak a 2 kilométeres távon Vári Norbert magiszteri képzésen részt vevő hallgató, valamint a nők között zajló 1 kilométeres táv lefutásáért harmadik helyezést ért el Bocskor Natália 2. évfolyamos hallgató. Jól teljesítettek a megmérettetésen Benkő Réka és Kacsanovszki Sándor is. A résztvevők közös erőfeszítésének köszönhetően a csapat második helyen végzett.

A mérkőzés során a következő eredmények születtek:

  1. Ungvári Nemzeti Egyetem
  2. II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola
  3. Kárpáti Kereskedelmi Egyetem „Україна” (Huszt)
  4. Munkácsi Nemzeti Egyetem
  5. Ungvári Kereskedelmi-Gazdasági Főiskola

 

Szívből gratulálunk minden csapatnak, és további sikereket kívánunk nekik!