Egységben az erő – sport mint összetartó erő

2022. július 19-én a debreceni sporttelepen vette kezdetét az egyik legnépszerűbb és magas nívójú többnapos Campus Sportfesztivál, amely lehetőséged ad hazai és nemzetközi szinten is több felsőoktatási intézmény számára a sportban való megmérettetésre, kapcsolatok kiépítésére és nem utolsó sorban szórakozásra, feltöltődésre.

A helyi és a határon túli felsőoktatási intézmények hallgatói közül közel 1200 versenyző mérhette össze erejét és legjobb tudását a három versenyszám valamelyikén: kispályás labdarúgás, strandröplabda, 3×3 kosárlabda. A sportágak mellett kisérő programok színesítették a felettébb rangos sportrendezvényt, ahol a fiatalok közelebbről is megismerkedhettek egymással, s önfeledt vezethették le a versenyek által okozta izgalmakat. A II. RF KMF alakulata 36 kiváló sportolóból és kisérő tanárokból tevődött össze. Habár dobogós helyezést nem sikerült elérniük fiataljainknak, mindazonáltal méltón képviselték főiskolánkat, mivel felvették a harcot és állták a sarat az sportegyesületi csapatokkal is, így a középmezőnyben ért számukra véget a verseny. A sportrendezvényeket követően a régió legnagyobb zenei fesztiválján lazíthattak hallgatóink, kipihenve a 2021/22-es tanév fáradalmait, megpróbáltatásait.

Ezúton szeretnénk megköszönni a Campus Sportfesztivál szervezőinek a lehetőséget és a támogatást, hogy részesei lehettünk-e magas nívójú sportrendezvénynek, amely mindamellett, hogy nagyszerű lehetőséget biztosít a résztvevőknek a kapcsolatok építésére rengeteg pozitív élményekkel gazdagodva, a mi számunkra azt is megmutatta: milyen jó, hogy újra itt vagyunk „együtt, egymásért”. Bízunk a legjobbakban, s reméljük jövőre is találkozunk!

Csehil Anikó