Elhunyt prof. dr. Bárány Sándor, főiskolánk oktatója

2023. május 30-án elhunyt a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Biológia és Kémia Tanszékének, valamint a Fodor István Kutatóközpont oktatója, prof. dr. Bárány Sándor.

Bárány Sándor 1937. február 27-én született Kárpátalján, Mezőváriban. Középiskolai tanulmányait Beregszászon végezte, aranyéremmel. Ezt követően a kijevi Tarasz Sevcsenko Egyetemen tanult kémiát (1954–1959). Fizikai kémia „aspiránsként” az Ukrán Akadémia Fizikai Kémiai Intézetében kutatott 1961 és 1964 között. 1965-ben védte meg tudományos kandidátusi (PhD) disszertációját „Radiometric study of counter-ionadsorption during coagulation of lyophobic sols” címmel. 1982-ben a tudományos doktori értekezése már a polimertartalmú diszperz rendszerek elektromos felületi tulajdonságairól és stabilitásáról szólt, amelyet a Leningrádi Egyetemen (Szovjetunió) védett meg.

1964 és 1991 között kutatói, tudományos főmunkatársi, csoportvezetői és laboratóriumvezetői pozíciókat töltött be az Ukrán Tudományos Akadémia Fizikai Kémiai Intézetében, illetve Kolloid- és Vízkémiai Intézetében, Kijevben. 1992-ben meghívást kapott a Miskolci Egyetemre, ahol tudományos tanácsadóként, tanszékvezetőként, majd a Kémiai Intézet igazgatójaként, 2007-től pedig professor emeritusként dolgozott.

1995–1996 között a Georgia Institute of Technology (Atlanta, USA), majd 2007–2011-ben a Kassai Műszaki Egyetem (Szlovákia) vendégprofesszora. 1996 és 2006 között a Utahi Egyetem (Salt Lake City, USA) adjunktusa.

2012-től 2023. május 30-án bekövetkezett haláláig a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Biológia és Kémia Tanszékén, valamint Fodor István Kutatóközpontjában oktatott és kutatott. Sokat tett a tanszéken és a kutatóintézetben zajló kémiai kutatások fellendítéséért, munkásságát számos rangos szakmai publikáció jelzi. A CERECO konferenciák főiskolán történő megszervezésével pedig a nemzetközi tudományos vérkeringésbe való intézményi csatlakozás is újabb lendületet kapott, új szakmai és emberi kapcsolatok létesülhettek.

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola teljes kollektívája őszinte részvétét fejezi ki a gyászoló családnak!