Eszközök átadására került sor a hatékonyabb oktatás céljából a magyar mint idegen nyelv tanfolyamokon

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola 2021. márciusában hetedik alkalommal indított magyar mint idegen nyelv, valamint harmadik alkalommal ukrán mint idegen nyelv tanfolyamokat, Kárpátalja 75 településén, igény szerint. A Kárpátalja-szerte megvalósuló 7. alkalommal meghirdetett magyar nyelvtanfolyamra 2021. március 8. – április 8. között lehetett jelentkezni. Ez idő alatt 2 755 fő élt a lehetőséggel. 50 településen, 66 helyszínen 83 tanárral 224 csoportban kezdődtek meg a 100-órás foglalkozások. Ebből 139 csoportban (83 kezdő és 56 haladó) felnőttek és 85 csoportban (62 kezdő és 23 haladó) gyerekek sajátíthatják el a nyelvet.

A Kárpátalja-szerte megvalósuló harmadik alkalommal meghirdetett ukrán mint idegen nyelv tanfolyamra szintén 2021. március 8.  – április 8. között lehetett jelentkezni. Ez idő alatt 907 fő élt a lehetőséggel. 25 településen, 25 helyszínen 42 oktatóval 76 csoportban vette kezdetét a 100 órás képzés. Ebből 22 csoportban felnőttek (14 kezdő és 8 haladó), 54 csoportban gyerekek (48 kezdő és 6 haladó) tanulnak.

  1. május 15-én összesen a magyar és ukrán nyelvtanfolyamon 3 662 fő kezdte meg a nyelvtanulást 300 csoportban 75 településen (ebből 5 településen mindkét nyelvet tanulják), 91 helyszínen 119 oktatóval csoportonként 100 órában.

Ebben a tanulmányi ciklusban, mivel számos oktatási intézményben a COVID-19 pandémia miatt nem valósulhattak meg a tanfolyamok, nyelvközpontok lettek kialakítva a tanfolyamok számára. Ezeket a központok, a hatékonyabb oktatás céljából, a pályázati projekt keretében különböző eszközökkel lettek felszerelve: 120 darab többfunkciós konferenciaszék, 17 darab flipchart tábla, 8 darab nyomtató-szkenner-fénymásoló (HP LaserJet Pro MFP M130nw) és 4 darab vetítő (Epson EB-E01).

A tanfolyamok a Magyar Kormány, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárság, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének fejlesztéséért és a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program koordinálásáért felelős miniszteri biztos valamint a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával valósulnak meg, amelyek 2021 novemberében szóbeli és írásbeli vizsgákkal zárulnak.

 

Váradi Natália

A II. RFKMF Felnőttképzési Központ vezetője, projektfelelős