„Felelős vagy azért, akit megszelídítesz” – Kölcsey pedagógusakadémia Beregszászban

„Felelős vagy azért, akit megszelídítesz” – mondja a róka a felnőttek világát kutató kishercegnek Antoine de Saint-Exupery megunhatatlan klasszikusában. Oktatóként, tanárként, tanítóként is megszívlelendő üzenet ez: felelősségünk minden gyermek, tanítvány, akinek részt veszünk a formálásában. E felelősség megnyilvánulása az is, hogy pedagógusként magunk is szüntelenül tanuljunk, frissítsük ismereteinket.

Zenés színpadi előadással zárult a Nyári Kölcsey Pedagógusakadémia július 6-án. 10 szakon csaknem 120 pedagógus vett részt az egész hetes programban. A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség 17. alkalommal szervezte meg töretlen sikerrel a továbbképzést a kárpátaljai pedagógusok számára. A rendezvénynek július 2-a és 6-a között a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola termei adtak otthont.

Az elmúlt évek továbbképzéseihez képest két új szakkal bővült a választható irányok listája. Idén először a magyar iskolákban szervezőpedagógusként dolgozók és a hátrányos helyzetű roma gyerekeket oktatók számára is változatos szakmai programokkal készültek a szervezők. Ezen kívül további nyolc – magyar mint idegen nyelv, angol, matematika, történelem és földrajz, magyar nyelv és irodalom szakos, óvodapedagógusok, alsós tanítók és zenepedagógusok – szakirányban folyt az egyhetes képzés. A pedagógusokat külföldről, az anyaországból és Kárpátaljáról érkező kollégák segítették a fejlődésben az előadások, műhelymunkák, kulturális programok során.

A nyári akadémia ünnepélyes záróakkordjaként a résztvevők Antoine de Saint-Exupery Kis herceg-ét tekinthették meg két felvonásban. A darabot a zenepedagógusok képzésében szakelőadóként évről évre részt vevő Horváth István, az Apor Vilmos Katolikus Főiskola tanára zenésítette meg, szövegkönyvét Horváth Zsuzsanna írta. A zenés színpadi előadást Puskás Dániel rendezte. A beregszászi közönség az Otthon Teátrum színészeinek, a Weiner Leó Zeneművészeti Szakközépiskola növendékeinek, és a továbbképzésben résztvevő zenepedagógusok, óvodai zenei nevelők előadásában hallgathatta meg a művet. A kisherceg szerepében Jakab Benedek varázsolta el a publikumot, s emlékeztetett: akármennyire komoly is valaki, s foglalkozik komoly dolgokkal, a naplementére, a csillagok csodálatára, a rózsánkra mindig időt kell szakítanunk.

A 17. Nyári Kölcsei Pedagógusakadémia népzenei és néptánc tagozatának továbbképzése Péterfalván július második hetében zárul.

 

Kiss Julianna 
Kárpátalja.ma

Forrás: