Figyelem változott a jelentkezési határidő! Felvételi felhívás 2021/22 tanévre!

 

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola közösen felvételt hirdet 2021/22 tanévre BSc szinttű képzésre, kertészmérnök, mezőgazdasági mérnök és élelmiszeripari mérnök szakokon.

A képzések a hallgatói szerződésben előírtak teljesítése esetén díjmentesek, hét féléves időtartamúak valamint az oktatási idő során pályázat útján tanulmányi ösztöndíj elnyerésére is van lehetőség!A képzések szakdolgozat készítéssel és államvizsgával zárulnak.

A jelentkezés elektronikus jelentkezési felületen elérhető adatlap kitöltésével és a megfelelő mellékletek feltöltésével történik, melyek a következő linkek segítségével érhetőek el:

Az alapképzések elektronikus jelentkezési felülete: https://uni-mate.hu/hu/jelentkezesi-lap-mate-szekhelyen-kivuli-hataron-tuli-kihelyezett-kepzeseihez-alapkepzesre

Fontos, hogy az alapképzés megjelölésénél első és második képzést is megjelölhet (célszerű kettőt megjelölni), ennek akkor van jelentősége, ha az elsőre választott képzés valamilyen okból mégsem indul, akkor a felvételi kérelme automatikusan átirányítódik a második soron választott képzésre.

Az elektronikus adatlap benyújtását követően a jelentkező kap egy automatikus e-mail üzenetet a jelentkezéskor megadott e-mail címére, melyben PDF formátumban szerepel a kitöltött jelentkezési lap, amit kinyomtatva és aláírva személyesen is be kell nyújtani a konzultációs központban (II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola – 90202 Beregszász, Kossuth tér 6.) Tanulmányi Osztály. Az elektronikus jelentkezését követően rendszeresen ellenőrizze az e-mail postafiókját, mert ha valamilyen hiányt érzékelünk a feltöltött anyagokban, akkor kérjük annak a hiánypótlását.

Felhívjuk a kedves jelentkezők figyelmét, hogy ugyanazon email címről csak egyszer tölthető ki jelentkezési lap.

További tájékoztatásért hívja az alábbi telefonszámok bármelyikét: 0-31-41-2-43-43; vagy érdeklődjön e-mailben a nakto.beregszasz@gmail.com címen.

A módosult jelentkezési határidő: 2021. augusztus 27.