Gyászol a magyar földrajztudomány

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola közössége mély megrendüléssel értesült prof. dr. Süli-Zakar István tragikus hirtelenséggel bekövetkezett haláláról.

Prof. Dr. Süli-Zakar István a Csongrád megyei Algyőn született 1945-ben.

Alapítója és 20 éven keresztül vezetője volt a Debreceni Egyetem Társadalomföldrajzi és Területfejlesztési Tanszékének. A Magyar Tudományos Akadémia doktora, a francia Société de Géographie tiszteletbeli tagja, a Nagyváradi Állami Egyetem díszdoktora volt. Számos hazai és nemzetközi tudományos szervezet (Magyar Földrajzi Társaság, MTA Földrajzi Tudományos Bizottság, Nemzetközi Földrajzi Unió (IGU) Politikai Földrajzi Munkabizottság, IGU Faluföldrajzi Bizottság, Regional Studies Association stb.) fogadta tagjává. Az MTA Debreceni Akadémiai Bizottság Társadalomtudományi Szakbizottságának társelnökeként, valamint a Településtudományi és Területfejlesztési Munkabizottság elnökeként is tevékenykedett. Volt a Kárpátok Eurorégió Interregionális Szövetség Régiótanácsának tagja, a Regionális Fejlesztési Munkabizottság elnöke, az Institute for Euroregional Studies / Jean Monnet European Centre of Excellence (Nagyvárad / Debrecen) kutatóintézet társigazgatója, az Eurolimes c. folyóirat társfőszerkesztője.

Több mint három évtizeden át kutatta Északkelet-Magyarország társadalmi-gazdasági kérdéseit, a térség területfejlesztésének társadalomföldrajzi alapjait, az államhatárok geopolitikai szerepét, a határokon átívelő kapcsolatok fejlesztésének lehetőségeit. Fő kutatási területe a Kárpátok Eurorégió, a Hajdú-Bihar–Bihor Eurorégió és a Debrecen–Nagyvárad Eurometropolisz (DebOra Project) tudományos megalapozása volt.

Sokat tett a külhoni magyarság felsőoktatási rendszerének, tudományos potenciáljának fejlesztéséért. Vendégprofesszorként rendszeresen tartott előadásokat a Partiumi Keresztény Egyetemen (Nagyvárad), a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Karán, a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen (Kolozsvár), a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán (Beregszász). Doktorandusz hallgatói közül harmincnégyen védték meg PhD-fokozatukat, közülük öten külhoni magyarok.

 

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola közössége együttérzését és részvétét fejezi ki az elhunyt hozzátartozóinak.

Itt adhatja meg észrevételeit és javaslatait az oktatási programokkal kapcsolatban.

Megjegyzését a webhely rendszergazdája általi felülvizsgálata után 3 (három) munkanapon belül közzétesszük. Megértésüket köszönjük!


Az email címet nem tesszük közzé.

*

*

*

*

*

*


Hozzászólások