Hatodszor szervezett szónokversenyt a Rákóczi-főiskola szakgimnáziuma – eldöntheti, ki kapja a közönségdíjat

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Szakgimnáziuma hatodik alkalommal hirdette meg szónokversenyét diákjai részére.

Az idei verseny mottója Krúdy Gyula szavait idézi: „Nem vagyunk mások, mint folytatásai a régi időknek.”

A szervezők március 11-ig várták a jelentkezőket. A szigorított járványügyi intézkedések nem tették lehetővé, hogy a versenyt közönség előtt szervezzék meg, ezért a diákok kamerák előtt adták elő szónoklataikat.

A szakmai zsűri döntése alapján a VI. Kárpátaljai Magyar Szónokverseny 2021-es győztese Tóth Bianka III. évfolyamos szociális munka szakos hallgató. A nyertes diák felkészítő tanára Kudlotyák Krisztina.

YouTube player

KÖZÖNSÉGDíJ

A szónokverseny ezzel nem ért véget,  a szervezők online közönségszavazást hirdetnek, ahol 14 ifjú szónok produkcióit értékelhetik. A szónoklatok március 15-én felkerülnek a Rákóczi-főiskola Facebook-oldalára, ahol a legtöbb kedveléssel értékelt szónoklat kapja a közönségdíjat (fontos, hogy az eredeti bejegyzés alatt támogassa kedvencét). A szavazás március 21-én, 20.00 óráig tart.