Jótékonysági koncerttel egybekötött adománygyűjtést indít a Károli Gáspár Református Egyetem

A Károli Gáspár Református Egyetem adományalapot hoz létre, és egy jótékonysági koncerttel egybekötött adománygyűjtést indít el, mellyel segíteni kívánja a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola hallgatóit, tanárait, mindazon rászoruló családokat, akiknek helyzete, megélhetése válságos, az ukrajnai háború miatt veszélybe került és ellehetetlenült.

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola elnöke, Orosz Ildikó és rektora, Csernicskó István beszámolója szerint a beregszászi főiskolán az oktatás jelenleg online formában történik, valamint számos oktató és hallgató családjával úton van a magyar határ felé.

Prof. Dr. Trócsányi László rektor kiemelten fontos feladatnak tartja, hogy a beregszászi magyar főiskolával a több éve fennálló szakmai és humán együttműködés a jövőben is fenntartható legyen. A két intézmény közötti korábbi kapcsolatokra, illetve a kialakult háborús helyzetre tekintettel a Károli Egyetem keresztyéni küldetésének tekinti, hogy segítse a rászoruló, nehéz helyzetben lévő embertársait.

Szeretettel hívjuk és várjuk a jótékonysági koncerttel egybekötött imádságra, valamint az adománygyűjtésre, melynek helyszíne a Pozsonyi úti Református Egyházközség temploma (1133 Budapest, Pozsonyi út 58.). A jótékonysági eseményre március 5-én, szombaton 18 órakor kerül sor. A rendezvény végén befejező áldást mond Balog Zoltán püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke.

A koncerten közreműködik:

  • Miklósa Erika Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas operaénekes
  • Kokas Katalin Liszt Ferenc-díjas magyar hegedű- és brácsaművész
  • Kokas Dóra csellóművész és férje,
  • az ukrán származású Maxim Rysanov nemzetközi hírű brácsaművész, akinek családja jelenleg is a háború sújtotta térségben, Kárpátalján él.
  • Magyar Rádió Gyermekkórusa, vezető karnagy: Dinyés Soma.

 

Miklósa Erika Kossuth- és Liszt Ferenc- és Prima Primissima-díjas koloratúrszoprán operaénekes, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. A varázsfuvola Éj királynőjének szerepében meghódította a világ összes jelentős színpadát Londontól Párizsig, Münchentől New Yorkig, és ő lett a legkeresettebb művész ebben a szerepben. Szívén viseli az egészséggel, a sporttal, a jótékonysággal és tehetséggondozással kapcsolatos ügyeket is, 2011-ben az önkéntesség magyarországi nagykövete volt.

Kokas Katalin Liszt Ferenc-díjas magyar hegedű- és brácsaművész, érdemes művész. Ötévesen kezdett hegedülni, 11 évesen nyert felvételt a Zeneakadémia előkészítő tagozatára. Mind szólistaként, mind kamaramuzsikusként (ezen belül hegedűsként és brácsásként) gyakori vendégszereplője Európa, Afrika és Amerika számos koncerttermének. 2004-től a Liszt Ferenc Zeneakadémia hegedűtanára.

kokas-katalin

Kokas Dóra 2016-ban diplomázott a Zeneakadémián, ahol Perényi Miklós volt a mestere. Jelenleg a londoni Razumovsky Akadémián Oleg Kogan osztályában tanul. Kokas Dóra tizenhét évesen kezdett vonósnégyesezni a Kelemen Kvartett csellistájaként, számos versenyen nyertek első helyezést.

Kokas Dóra

Maxim Rysanov ukrán hegedűművész és karmester, hangszerének egyik legjelentősebb képviselője napjainkban. Kramatorskban született. A moszkvai Központi Speciális Zeneiskolában, majd a londoni Guildhall Zene és Drámaiskolában tanult. 2000-ben elnyerte a Guildhall Zene és Drámaiskola aranyérmét.

Adományait személyesen, a jótékonysági koncert során elhelyezheti a templomban kihelyezett, az erre a célra megjelölt adománygyűjtő perselyben, illetve a helyszínen lehetőség lesz bankkártyás adományozásra is.

A belépés ingyenes, azonban a templom korlátozott befogadóképessége miatt kérjük regisztrációját 2022. március 4-ig szíveskedjen megküldeni: jotekonysag@kre.hu

Amennyiben részt kíván venni a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola javára, az ott dolgozók és tanulók biztonsága és életkörülményeinek megsegítésére indított humanitárius adománygyűjtésben, és az akcióhoz csatlakozni kíván, pénzadományait utalással, a megadott bankszámlaszámra küldve is megteheti. Az egyetem a gyűjtésben a magánszemélyek és cégek támogatására egyaránt számít.

Kedvezményezett neve: Kárpátaljai Magyar Felsőoktatásért és Közoktatásért Alapítvány

Bankszámlaszám (Erste Bank): 11600006-00000000-97955522

Nemzetközi formátumban, IBAN: HU19116000060000000097955522

A közlemény rovatba kérjük feltüntetni: KRE adomány