Királyházára látogattak a történelem szakos hallgatók

Szeptember 19-én a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola jóvoltából, Rácz Béla és Császár István vezetésével, a  történelem szakos hallgatók sok évnyi kihagyás után újra el tudtak látogatni Királyházára, a paleolit telepek környékére.

Az út reggel kezdődött és a végállomásra egy óra buszozás után érkeztünk meg.

A megérkezést követően elindultunk felkutatni a telepek egykori környezetét. A királyházi kőbánya melletti kisebb dombon 1974-ben bukkantak paleolitikus kőeszközökre szovjet régészek, a legrégebbi leletek kora megközelítőleg 1 millió év.

A hallgatók megismerkedtek a lelőhellyel és a régészeti kultúrákkal, valamint lehetőséget kaptak egy rövid ideig arra, hogy ők is kutassanak olyan kőnyersanyagok után, amelyeket az ősemberek is használtak a múltban. A kutatás sikeres eredménnyel zárult: csaknem minden egyes hallgatónak sikerült találnia valamilyen üveges dácit (hialodácit) tömböt, amelyet akár a több százezer éves őseink is használatba vehettek.

A dombról lejöve meglátogattuk az igencsak körülményesen megközelíthető királyházi Nyaláb-vár romjait, ahonnan nagyszerű kilátás nyílik a Tiszára és a Huszti-kapura.

A hangulat egészen végig kötetlen és kedélyes volt, az elsősöknek remek lehetőséget nyújtott ez a terepgyakorlat a többi hallgató megismerésére és a beilleszkedésre. Különös egybeesés folytán pont akkor érkeztünk le a várdombról, amikor a főút mellett a helyi munkások elvégezték az utolsó simításokat egy mini-szobron, amelyet a sókereskedelem útvonala miatt állítottak oda (Kolodko Mihály alkotása).

A társaság minden különösebb gond nélkül, több tapasztalattal és gyakorlattal tért vissza Beregszászba.

Radvánszky Ágoston