Konferencia a nyelvi változás és változatosság jegyében

Az ELTE BTK Magyar Nyelvtörténeti, Szociolingvisztikai, Dialektológiai Tanszéke és a Benkő Loránd Nyelvtörténeti Hallgatói Műhely tehetséggondozó programjának keretében idén hatodik alkalommal rendezték meg az Anyanyelvünk évszázadai elnevezésű hallgatói konferenciát, melyre 2019. június 7-én került sor az ELTE Bölcsészettudományi Karán. A konferencia és a konferencián elhangzó előadások idén a „Nyelvünk változásai és változatai” téma köré szerveződtek, melyeket magyarországi és külföldi egyetemek BA, MA és osztatlan képzésben részt vevő diákjai tartottak.

A regisztrációt követően a konferenciát Dr. Szentgyörgyi Rudolf egyetemi adjunktus nyitotta rövid köszöntésével, amelyben kiemelten köszöntötte a távolabbi egyetemekről érkezőket, majd átadta a szót Dr. Juhász Dezsőnek, a Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézet igazgatójának, hogy tartsa meg nyitóbeszédét.

A hallgatói előadások délelőtt 10 órától vették kezdetüket öt szekcióra felosztva a különböző tudományterületek szerint: nyelvtörténet, kétnyelvűség, dialektológia és névtan, valamint egy miscellaneous szekció. A konferencia-előadások még az egyes szekciókon belül is igen változatosra sikerültek.

Főiskolánkat a konferencián Pocsai Réka IV. évfolyamos magyar szakos hallgató képviselte „Az internetes nyelvhasználathoz kapcsolódó attitűdök a kárpátaljai magyarok egy csoportjának körében” című előadásával, melyre a kétnyelvűséget érintő szekcióban került sor.

A konferenciát Dr. Farkas Tamás a Magyar Nyelvtörténeti, Szociolingvisztikai, Dialektológiai Tanszék vezetője zárta, aki megköszönte a diákok munkáját és a konferencián való részvételüket.

A konferencia részletes programja megtekinthető az alábbi linken: https://nyelvtortenet.elte.hu/wp-content/uploads/2019/06/AE_6_program_absztraktok2.pdf