Közel ötszázan ünnepeltek a VI. GENIUS Tehetségnapon

A GENIUS Jótékonysági Alapítvány immár 6. éve rendez Kárpátaljai Tehetségnapot, amely az Alapítvány 8 Tehetségpontjának tanévzáró ünnepsége is egyben. Az eseményre 2017. június 3-án került sor az Alapítvány szervezésében a Magyar Kormány, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárság és a Bethlen Gábor Alap támogatásával. A hagyományos zárás során kívántuk kifejezni elismerésünket az iskolásoknak a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány tehetségpontjaiban kifejtett aktivitásuk és a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség vetélkedőin való sikeres szereplésért, illetve felkészítő tanáraiknak, akik nagyban hozzájárultak az elért eredményekhez.

A rendezvényt megtisztelte jelenlétével és köszöntő beszédet mondott Brenzovics László, ukrajnai parlamenti képviselő, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke és a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány elnöke, a Magyar Kormány képviseletében Buhajla József, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának főkonzulja. Jelen volt Szilágyi Barnabás, a Debreceni Egyetem docense, a Szilencium elektronikus tehetséggondozó program koordinátora és Fodor Éva, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség pályázati felelőse is.

A köszöntéseket követően Váradi Natália foglalta össze röviden az Alapítvány elmúlt egy éves munkáját, eredményeit.

A tehetségnapon került átadásra az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és Nemzeti Tehetség Program támogatásával 2016 őszén meghirdetett Ady Endre-ösztöndíj. A pályázat célja pénzügyi segítség nyújtása a határon túli magyar nyelvű közoktatásban résztvevő, kiemelkedően tehetséges 6–11. osztályos, szociálisan hátrányos helyzetű tanulók számára. A pályázatot a kárpátaljai magyar nyelvű oktatásban részt vevő, magyar nemzetiségű, közép- vagy általános iskolában tanulók adhatták be. Kárpátalján 23 tanuló részesült 100.000 Ft összegű támogatásban a 2016/2017-es tanévben.

A VI. GENIUS Tehetségnapra elfogadta az Alapítvány meghívását Szalóki Ági Liszt Ferenc díjas magyar énekesnő, előadóművész, dalszerző és zenekara. A koncert a Visk Jótékonysági Alapítvány támogatásával jöhetett létre a VI. GENIUS Tehetségnapon.

A záró rendezvényen kerültek átadásra a 2016/17-es tanév első felében GENIUS Tehetségpontokban tanuló diákok és a tanév második felében lezajlott KMPSZ tantárgyi vetélkedők ugyanezen résztvevői számára a GENIUS Emléklapok, melyet a Tehetségpontok koordinátorai vettek át jelképesen. Továbbá szintén a tehetségnapon kerültek átadásra a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány által meghirdetett Alkoss kedvedre c. rajzpályázat nyertesei számára az oklevelek. Az 5 kategória pályázói részt vehetnek a Jankovics Mária Alkotótáborban augusztus 7-12. között a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány szervezésében. Az emléklapokat átadta Brenzovics László, a GENIUS Jótékonysági Alapítvány elnöke és Fodor Éva, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség pályázati felelőse.

A rendezvény színvonalát emelték a meghívott fellépők, akik kulturális programmal tették színesebbé a tehetségnapot. A rendezvényt Séra Dániel, Séra Dániel, a Bátyúi Középiskola 8. osztályos tanulója, a Nagyberegi Költészeti Napok 1. helyezettje előadta Janikovszky Éva: A tükör előtt (Egy kamasz monológja) c. művét. A további fellépők közt voltak hallhatók Kovács Abigél, Vári Credo Alapítvány Ének Stúdiójának növendéke, az „Által mennék én a Tiszán…” népdaléneklési verseny 1. helyezettje, aki Nógrád megyei dudanótákat adott elő és Lukovics Daniella, a Jánosi Középiskola 5A osztályos tanulója, a Járási Művészeti Szemle versenyzője, aki Koncz Zsuzsa: „Ha én rózsa volnék…” című dalát adta elő.

A Tehetségnapon kerültek kihirdetésre az „Alkoss kedvedre” című rajzpályázat és a Szilencium elektronikus tehetséggondozó verseny nyertesei, akik sikerét a szervezők emléklappal ismerték el. II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Fodor István Kutatóintézete elismerő oklevélben és könyvjutalomban részesítette a VI. GENIUS Tehetségnapon Tóth Leventét és Cserniga Csabát, a Nagyberegi Középiskola 5. osztályos tanulóit, a GG2020 nemzetközi Galanthus mikroklímakutató projektben való részvételükért, a kutatásban mutatott szorgalmukért és kitartásukért.

A tehetségnap a hagyományoknak megfelelően a torták felvágásával és elfogyasztásával ért véget. Mind a 8 tehetségpont átvehette a saját tortáját, melyen már egy 6-os szám jelezte az évek számát, melyet maga mögött tudhat a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány.

 

„GENIUS” Jótékonysági Alapítvány

Itt adhatja meg észrevételeit és javaslatait az oktatási programokkal kapcsolatban.

Megjegyzését a webhely rendszergazdája általi felülvizsgálata után 3 (három) munkanapon belül közzétesszük. Megértésüket köszönjük!


Az email címet nem tesszük közzé.

*

*

*

*

*

*


Hozzászólások