Különdíjban részesült az Egán Ede Szakképzési Centrum két diákja a Szakma Sztár Fesztiválon

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara 2008 óta rendezi meg a Szakma Kiváló Tanulója Versenyt (SZKTV), kibővítve az Országos Szakmai Tanulmányi Versennyel (OSZTV).

A versenyek országos döntőjét április 25-27-én tartották Budapesten, a Szakma Sztár Fesztiválon. Az esemény, idén első alkalommal, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara együttműködésével, immáron az agrárszakmák versenyeivel együtt valósult meg, közel 15 000 látogató részvétele mellett. Idén 86 szakma 22 szakmacsoportjában versengtek a dobogós helyezésekért a fiatal szakemberek.

Pólin Lénárd, az Egán Ede Szakképzési Centrum Tiszapéterfalvai Szakképzési Központjának igazgatója elmondta, hogy maga a verseny három fordulóból tevődött össze. Az első fordulót, az előválogatót Kárpátalján tartották. A második fordulót, az elődöntőt Budapesten rendezték meg. Innen jutott ki a döntőre Illés Bálint, a Tiszapéterfalvai Szakképzési Központ villanyszerelő szakos diákja az ország öt legjobb villanyszerelője közzé.

A három napos rendezvény első napja ünnepélyes megnyitóval kezdődött, amelyen Orbán Viktor miniszterelnök is részt vett. A megnyitót követően kezdődött a vetélkedés, ahol a gyakorlati feladatoké volt a főszerep. A második napon tovább folytathatták a munkát. A harmadik napon pedig az eredményhirdetésen derült ki, hogy az adott évben kik lettek szakmájukban a legjobbak és kik képviselik Magyarországot a nemzetközi szakmai versenyen.

Illés Bálint összpontszáma alapján negyedik helyezést ért el, viszont külhoni indulóként különdíjas lett. Ezen kívül értékes, szakmájához kapcsolódó ajándékokkal gazdagodott. A díjat Pölöskei Gáborné szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkár adta át.

This slideshow requires JavaScript.

– Ez volt az első eset, hogy kárpátaljai diák ilyen jó eredményt ért el, aki a legjobbak között szerepelt

fogalmazott az igazgató.

Ezen kívül Nyeste Kamilla, a Nagydobronyi Szakképzési Központ kozmetikus technikus tanulója összességében 10. helyezést ért el a versenyen és különdíjban részesült.

Fotó: Facebook/Nagy Irénke

A határon túlról érkezett versenyzők a Nemzetpolitikai Államtitkárság tematikus programjainak keretében, idén a 2022 cselekvő nemzet éve programhoz kapcsolódóan vehettek részt a versenyen.

A Szakma Sztár Fesztivál kiemelt célja a szakképzés, ezen belül a szakképesítések népszerűsítése, bemutatása mellett, hogy támogassa a pályaválasztás előtt álló fiatalokat, utat mutasson a felnövekvő generáció számára, valamint elősegítse a szakképzésben kiemelkedő tehetségek jövőbeni gondozását.

M.M.