A magyar tudomány napját méltatták a Főiskolán

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Főiskolán a Biológia és Kémia Tanszék, valamint a Fodor István Kutatóközpont szervezésében 2017. november 9-én méltatták a Magyar Tudomány Ünnepét. A Fodor István Kutatóközpont a Biológia és Kémia Tanszékkel közösen minden év novemberében a magyar tudományosság eredményeit hangsúlyozó ünnepséget szervez, emlékezve Széchenyi Istvánnak a Magyar Tudós Társaság megalapítását indítványozó 1825. november 3-i felajánlására.

Az idei év programjai kettős jubileum köré szerveződtek, ugyanis, ezévben méltatjuk a kutatóközpont névadója, Prof. Dr. Fodor István születésének 110. évfordulóját, illetve a Biológia és Kémia Tanszék alapításának 10. évfordulóját.

A megnyitó keretében Beke Mihály, a Beregszászi Magyar Konzulátus első beosztott konzulja, Dr. Rácz Béla, a II. RFKMF rektorhelyettese, Dr. Buczkó István, a Biológia és Kémia Tanszék tanszékvezetője és Dr. Kolozsvári István, a Fodor István Kutatóközpont vezetője köszöntötte a megjelenteket. Az ünnepi konferencia plenáris szekciója Dr. Buczkó István tudománytörténeti összefoglalójával kezdődött, majd Dr. Horváth Ferenc, az MTA Ökológiai és Botanikai Intézetének munkatársa tartott előadást az ökológiai kutatások jelenkori perspektíváiról és irányvonalairól. A Főiskolán folyó biológusképzés eddigi tapasztalataités eredményeit mutatta be Dr. Kohut Erzsébet, a Biológia és Kémia Tanszék koordinátora, ezt követően Dr. Kolozsvári István foglalta össze Fodor István életének és munkásságának fontosabb eseményeit. A plenáris szekció záró előadásában Kopor Zoltán tartott összefoglaló előadást a Fodor István Kutatóközpont által a II. RFKMF nagyberegi és nagydobronyi növénytani gyűjteményes kertjében folyó szakmai munkájának eddigi eredményeiről

A rendezvény második részében a doktorandusz szekció következett, ahol a jelenleg PhD tanulmányokat folytató, korábban a főiskola biológia szakán végzett öregdiákok számoltak be kutatási eredményeikről, ösztönözve egymást és a fiatalabb korú hallgatóságot a tudományos karrierben rejlő lehetőségek kiaknázására.

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola nagy hangsúlyt fektet Kárpátalja természeti kincseinek felkutatására, megőrzésére. A szervezők célja, hogy felhívják a figyelmet a kárpátaljai magyar tudományosság eredményeire és művelésének fontosságára, valamint, hogy megismertessék a Biológia és Kémia Tanszék, valamint a Fodor István Kutatóközpont bázisához köthető természettudományos kutatási projektek eredményeit. A tudománynapi konferencia Kolozsvári István, Ljubka Tibor és Szamborovszky József természetfotóiból nyílt kiállítással zárult.

A rendezvény megvalósítását Magyarország Beregszászi Konzulátusa és a Kárpátaljai Magyar Akadémiai Tanács támogatta.

Itt adhatja meg észrevételeit és javaslatait az oktatási programokkal kapcsolatban.

Megjegyzését a webhely rendszergazdája általi felülvizsgálata után 3 (három) munkanapon belül közzétesszük. Megértésüket köszönjük!


Az email címet nem tesszük közzé.

*

*

*

*

*

*


Hozzászólások