Megrendezésre került a XXXI. Teleki Pál Kárpát-medencei Földrajz-Földtan Verseny döntője

A Magyar Természettudományi Társulat szervezésében 2023. május 5-7. között került megrendezésre a XXXI. Teleki Pál Kárpát-medencei Földrajz-Földtan Verseny döntője. A verseny lehetőséget teremt a kárpát-medencei tanulók számára képességeik bemutatására és a szaktantárgy iránti érdeklődésük kibontakozására. A versenyen két diák képviselte Kárpátalját.

Magyarország egyik legrégebbi földrajz témájú tanulmányi versenyének tekinthető a Teleki Pál Kárpát-medencei Földrajz-Földtan Verseny. A verseny kiírója és egyben szervezője a Magyar Természettudományi Társulat, de számos további szakmai intézmény támogatja és segíti professzionális megvalósítását. A szakmai együttműködők sorai között található az Eötvös Loránd Tudományegyetem, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság, a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat (későbbeiekben TIT) Bugát Pál Egyesülete, a Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium, a TermészetBúvár Alapítvány, a TIT Szövetség tagegyesületei, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség, a Genius Jótékonysági Alapítvány, a Mentor TT-Felvidéki Tehetségsegítő Tanács, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége és az Észak-bácskai Magyar Pedagógusok Egyesülete is.

Az esemény megmérettetési lehetőséget biztosít az általános iskolás (13-14 éves) tanulóknak. A földtan- és földrajztudomány iránt érdeklődő, tehetséges kárpát-medencei magyar anyanyelvű diákok mérhetik össze elméleti tudásukat, illetve az ismereteiknek a tapasztalati alkalmazására irányuló készségeiket. Mindezeken túl az esemény nagyszerű lehetőséget kínál eszmecserére a versenyfelkészítésben részt vevő pedagógusok számára.

A XXXI. Teleki Pál Kárpát-medencei Földrajz-Földtan Verseny döntőjének Egerben az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem adott otthont. A hagyományoknak megfelelően háromfordulós döntő volt: írásbeli, terepbejárás és szóbeli forduló. A versenyt Dr. Tardy János, a Magyar Természettudományi Társulat ügyvezető elnöke nyitotta meg. A megnyitó után a verseny első fordulójára került sor, ahol egy 100 pontos feladatlapot kellett a diákoknak megoldani, amelyre összesen 90 perc állt rendelkezésükre. Ezt követően városnézési sétára indultak a résztvevők.

A verseny második napja egy gyakorlati jellegű terepbejárással kezdődött a Bükki Nemzeti Park területén, amely a két évfolyam számára közösen szervezett program volt. A terepbejárás során geoturisztikai útvonalat jártak be a jelenlévők. A rövid túra után a látottakról és hallottakról írásbeli beszámolót tettek a diákok. Az egyetemre való visszaérkezést követően kezdődött meg a verseny harmadik fordulója, a szóbeli rész, ahol 6-7 perces előadásokat tartottak az általuk kihúzott témáról. Ez utóbbi feladatrész térképhasználati és terepi fordulóhoz kapcsolódó kőzet-felismerési feladattal egészült ki.

A versenyt a harmadik napon szintén Dr. Tardy János zárta le. A versenyzők és felkészítő tanáraik emléklapot kaptak. Évfolyamonként az első hat legjobban teljesítő tanuló és felkészítő tanára oklevélben részesült, míg az első helyezett tanulók Teleki Pál érmet is kaptak. Mindezen túl az értékelő bizottság fordulónként a legjobban teljesítő diákokat és a legjobb pontszámot elérő határon túli tanulót oklevélben részesítette. Ez utóbbi díjat a kárpátaljai Barkaszi Bence, a Somi Általános Iskola 7. osztályos tanulója hozta el, megelőzve ezzel számos budapesti, Zala-, Csongrád-Csanád-megyei iskolás diákot is. Ugyanakkor a szervező tanárok hangsúlyozták, hogy minden jelenlévő diák nyertese a versenynek.

Ezúton is gratulálunk minden diáknak, s különösen a kárpátaljai résztvevőknek!