Nyiss ajtót, ha a lehetőség nem kopogtat!

Diplomaosztó ünnepséggel ért véget a tanév a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetében július 12-én. Az intézmény történetének második kibocsátása, összesen 72 fiatal vehette át a tanulmányai sikerességét igazoló oklevelet.

A hároméves nappali tagozatos képzésben részesült óvodapedagógia, szociálpedagógia és könyvvitel szakos, valamint a négyéves képzésben részesült alkalmazott matematika szakos hallgatók felsőfokú „molodsij szpecialiszt” okleveleket vehettek át. A tanulmányaik során kitűnő eredményeket elérők, illetve a közösség életében kiemelkedően aktív szerepet vállaló hallgatók dicsérő oklevélben részesültek.

Fotó: Fülöp László

Ahogy azt Soós Katalin igazgató évértékelő beszédében elmondta, az intézmény 2014-ben nyitotta meg kapuit 100 diákkal. Idén már 327 diákkal indult a tanév, akik összesen 66 településről érkeztek. „Embernek lenni! Föld-szülte földnek, És Isten-lehelte szépnek!” – köszöntötte a végzősöket Sík Sándor szavaival.

A végzősök helyébe lépő második és harmadik évfolyamosok hagyományosan jelképes útravalóval megrakott tarisznyát adtak át a ballagóknak, akik értékes gondolatokat is kaptak búcsúzóul. – Ha a lehetőség nem kopogtat be hozzád, csinálj magadnak egy ajtót – ezzel a sokat mondó gondolattal biztatta Potápi Árpád János államtitkár a friss diplomásokat szorgalomra, kitartásra, a munkában való helytállásra.

Fotó: Fülöp László

Akár a továbbtanulás, akár az elhelyezkedés mellett döntenek, szükség van a képzett fiatalokra Kárpátalján – hangsúlyozta Orosz Ildikó, a II. RFKMF rektora. Mind a négy, az ünnepségen diplomáját átvevő szak kibocsátottjaira sok feladat vár: az óvodapedagógusokat a Magyar Kormány támogatásának köszönhetően több évtizedes kihagyás után magyar csoportot indító óvodák várják, a szociálpedagógusok segíthetnek, hogy egészséges és vidám lelkű nemzedék növekedjen. Szükség van a szakképzett könyvelőkre, programozókra és rendszergazdákra is. Arra biztatta ugyanakkor a végzősöket, hogy ne hagyják abba az önképzést, hiszen ma csak az állja meg a helyét a munkaerőpiacon, aki sikeresen alkalmazkodik az élethosszig tartó tanulás modelljéhez.

Kiss Julianna
Kárpátalja.ma

Forrás: