Összukrajnai turizmus tanulmányi verseny első fordulója a Rákóczi-főiskolán

Február 20-án került megrendezésre a turizmus szakos hallgatók Felsőoktatási Tanintézmények Összukrajnai Diákolimpiájának első fordulója. A megmérettetésen a hallgatóknak egy 100 pontos szaktantárgyi kérdéssort kellett megoldaniuk.

A jelenlévőket Tóth Attila, a Földtudományi és Turizmus Tanszék munkatársa köszöntötte, majd technikai tudnivalókkal látta el a hallgatókat.

A versenyzőknek másfél óra állt rendelkezésükre a kérdéssor megoldásához.

A három, legnagyobb pontszámot elérő hallgató jutalomban részesül.

K. A.