P. Frangepán Katalin Gimnázium Elemi Iskola és Óvoda nyílt Királyházán

A Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program keretén belül a P. Frangepán Katalin Gimnázium Elemi Iskolájának és Óvodájának a megnyitójára került sor június 9-én, Királyházán. A rendezvényt megtisztelte a jelenlétével többek közt Szentkirályi Alexandra, Magyarország kormányszóvivője is.

This slideshow requires JavaScript.

A 2020-ban alakult, magyar tannyelvű gimnázium elemi iskolája és óvodája azt a célt tűzte ki, hogy a magyar nyelvet újjáélessze olyan településeken, ahol évtizedek óta hiányos vagy egyáltalán nincs magyar nyelvű oktatás vagy foglalkozás. Továbbá, esélyt szeretne biztosítani azon óvodások, diákok és családok számára, akik számítanak az anyanyelvükön való tanulásra, vagy a nyelvtanulás céljából választják az intézményt. Annak érdekében, hogy a kitűzött célok megtudjanak valósulni, az intézmény immáron – az újonnan átadott királyházai intézménnyel együtt – kilenc településen várja az óvodásokat és a diákokat.

Az ünnepség kezdetén Jakab Andrea, a P. Frangepán Katalin Gimnázium megbízott igazgatója köszöntötte a meghívott vendégeket, majd röviden ismertette az óvoda történetét és az elvégzett felújítási munkálatok eredményeit. A gimnázium igazgatója amellett, hogy kiemelte a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség munkáját, akik a Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program keretében újították fel a királyházai épületet, hangot adott az intézmény céljainkat – párhuzamot vonva P. Frangepán Katalin törekvéseivel. 

Annak ellenére, hogy Királyházán még nem indult el az óvodai oktatás, a Tulipán Tanoda aktívan működteti a kihelyezett szakkörét. Ebből adódóan, a rövid ismertető után népi gyermekjáték dallamokat szólaltattak meg a szakkör növendékei hegedűikkel, zongorakísérettel. 

This slideshow requires JavaScript.

A zenei összeállítás követően Orosz Ildikó, a Rákóczi-Főiskola elnöke az ünnepséget történelmi pillanatként jellemezte:

Azért történelmi ez a pillanat, mert 100 éves adósságunkat töltjük. Itt 100 éve nincs magyar nyelvű hivatalos állami oktatás.

– hangsúlyozta.

“Azért történelmi ez a pillanat, mert 100 éves adósságunkat töltjük. Itt 100 éve nincs magyar nyelvű hivatalos állami oktatás.” - hangsúlyozta.

A felszólalása során megfogalmazta azt is, hogy mindez egy olyan lehetőséget és kezdetet biztosít mostantól, amely által az itt, egymás mellett élő népek mind megőrizhetik az anyanyelvüket és a kultúrájukat, amelyért a gimnázium névadója is küzdött:

Nem véletlenül választotta a főiskola Frangepán Katalin nevét, hiszen ő is szórványvidéken az anyanyelvű oktatás ápolásáért állt ki. Örülök neki, hogy az ő kezdeményezése, az ő nevét viselő iskola immár eljutott Királyházára, és átadhatjuk az óvodát.

– mondta Orosz Ildikó.

Szentkirályi Alexandra gratulált a fiatal muzsikusoknak, mivel zenész családból származva tisztában van azzal, hogy mennyi gyakorlás kell ahhoz, hogy tiszta hangon szólaltassák meg a hegedűiket. A kormányszóvivő beszédében kiemelte, hogy a család a jövő záloga:

Ahogy bánunk a gyerekekkel és azokkal, akik a gyermekeinkkel foglalkoznak, az is egy üzenetet hordoz arról, hogy hogyan képzeljük el a jövőt.

hangsúlyozta.

Szemléletes példaként jellemezte azt az összefogást, amely által megvalósultak ezen intézmények, történelmi pillanatokat létrehozva. Továbbá, elmondta azt is, hogy a Magyar Kormány segítsége által épített óvodák nem csupán fizikai biztonságot nyújtanak Kárpátalján, hanem olyan helyet biztosítanak a gyermekek számára, ahol jó gyermeknek lenni, és ahol a szülők is nyugodt szívvel hagyják ott őket tudva, hogy jó helyen vannak:

Kárpátalján a magyar szó, a magyar gyerek és a magyar jövő jól felfogott közös érdekünk, amiért mi tettekkel és építkezéssel a munkára jelentkezünk, intézményeket épp úgy építünk, mint közösségeket.

– tette hozzá.

This slideshow requires JavaScript.

Szentkirályi Alexandra kiemelte, hogy az igazi virágzás még csak most következik: amikor megérkeznek a gyerekek és megtöltik hangos szóval, játékkal, nevetéssel és reménnyel a falakat. Végül arra bíztatta a jelenlévőket, hogy vigyék jó hírét az óvodának, hogy a jövőben is hasonló kezdeményezések ünnepélyes átadását tudjuk majd ünnepelni.

Az átadó végéhez közeledve, Orosz Ildikó a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség nevében egy Mesefát és egy hozzá tartozó csomagot adott át Radvánszky Annának, a királyházai elemi iskola és óvoda vezetőjének annak érdekében, hogy a későbbiekben magyar népmeséket nézzenek meg és dolgozzanak fel alatta a gyerekek, rajzban, beszédben, vagy énekben.

This slideshow requires JavaScript.

A rendezvény végén Szentkirályi Alexandra, Magyarország kormányszóvivője, Orosz Ildikó, a Rákóczi-főiskola elnöke, Csernicskó István, a II. RF KMF rektora, Rezes Károly, a Beregszászi Járási Tanács elnöke és Zádorozsnij Tárász polgármester helyettes ünnepélyes szalagátvágással, a támogatói tábla és az óvoda névtáblája leleplezésével adták át a felújított épületet.

This slideshow requires JavaScript.

Az ünnepség zárásaként az egyházak képviselői, Nagytiszteletű Peleskei Béla, a Máramaros-Ugocsa Református Egyházmegye lelkészi főjegyzője, református lelkipásztor és Gál Lajos, Szeghalmi lelkipásztor megáldotta az átadott épületet.

This slideshow requires JavaScript.

Szántó Györgyi