A reformáció útján – Protestáns iskolatörténeti kiállítás Beregszászban

2017-ben immár ötszáz esztendeje annak, hogy Luther Márton kiszögezte 95 tételét a wittenbergi vártemplom kapujára, s ezzel kezdetét vette a ma reformációként emlegetett folyamat. Az évfordulót Európa- és Kárpát-medence szerte számos rendezvénnyel ünneplik. Ebbe az eseménysorozatba kapcsolódik a Protestáns iskolatörténeti mozaik elnevezésű vándorkiállítás is, melynek idei első állomása január 13-án volt Beregszászban.

119784_3

A rendezvényen igei köszöntővel szolgált Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyház püspöke. Az elöljáró hálát adott azért, hogy vidékünk reformátusai kettős ünnepnek örülhetnek. A reformáció emlékéve mellett huszonöt éve újra van református oktatás Kárpátalján. „Az átkos évtizedeket úgy élte át az itteni magyar nemzetrész, hogy az apák és anyák elmondták fiaiknak és leányaiknak, hogy ami van, azt megköszönjük, de az igazira vágyunk: amikor az Isten igéje van a középpontban.” A 78. zsoltár alapján arra biztatta a jelenlévőket, hogy figyeljenek az Isten tanítására, és elődeinkhez hasonlóan adják tovább azt. „Kárpátalján sokan már csak Istenben bíznak. De számunkra ez a „már csak” nem véget, hanem csodálatos ígéretet jelent” – fogalmazott Zán Fábián Sándor.

A kárpátaljai megnyitón helyi egyházi és világi méltóságok mellett részt vett dr. Grezsa István, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja fejlesztési feladatainak kormányzati koordinációjáért felelős kormánybiztos is. Grezsa István köszöntőjében hangsúlyozta a reformáció jelentőségét magyarságunk, anyanyelvünk megőrzésében az elmúlt fél évezred viszontagságai idején. „Abban, hogy én most, itt magyarként és magyarul megszólalhatok, mérhetetlen szerepe van a református prédikátoroknak” – mutatott rá a kormánybiztos.

Köszöntötte a vendégeket dr. Orosz Ildikó, a tárlatnak otthont adó II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektora és Nagy Petronella, Magyarország Beregszászi Konzulátusának konzul asszonya is.

Győri József, igazgatója, a Református Tehetséggondozó Alapítvány kuratóriumi tagja
Győri József, a Református Tehetséggondozó Alapítvány kuratóriumi tagja

A kiállítás célját, létrejöttének történetét Győri József, a Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma és Diákotthona igazgatója, a Református Tehetséggondozó Alapítvány kuratóriumi tagja ismertette. A megnevezett alapítvány szervezésében és a Reformáció Emlékbizottság anyagi támogatásával létrehozott interaktív tárlat képet ad a magyar protestáns neveléstörténet kulcsszereplőiről, fontos helyszíneiről és korszakairól. A vándorkiállítás, mintegy a reformáció történelmi útvonalát bejárva, a Kárpát-medence minden szegletében bemutatja a protestáns iskolatörténetet.

A tárlat Beregszászban január 22-ig, hétköznaponként 10.00 és 16.00 óra között látogatható a Rákóczi-főiskola Gross Arnold kiállítótermében. A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak!

Kocsis Julianna
Kárpátalja.ma

Itt adhatja meg észrevételeit és javaslatait az oktatási programokkal kapcsolatban.

Megjegyzését a webhely rendszergazdája általi felülvizsgálata után 3 (három) munkanapon belül közzétesszük. Megértésüket köszönjük!


Az email címet nem tesszük közzé.

*

*

*

*

*

*


Hozzászólások