Sikeres főiskolai szereplés a XXXIV. OTDK Humán Tudományi Szekcióban

Idén az ELTE Bölcsészettudományi Kar adott otthont az Országos Tudományos Diákköri Konferencia Humán Tudományi Szekciójának április 24-26. között. A több mint 400 nevezett pályamunka 21 magyarországi és határon túli intézményből érkezett.

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolát hat diák képviselte a megmérettetésen. Asztalos Annamária és Király Evelin a Dualizmus kori magyar történelem, Fülöp Gábor a Reformkori magyar történelem, Hajdu Edit pedig az 1945 utáni magyar történelem tagozatban vett részt, mindannyian végzős MA Történelem és régészet szakos hallgatók.

Szanyi Km Gábor és Tóth János MA Magyar nyelv és irodalom szakos hallgatóink az Alkalmazott nyelvészet, fonetika, pszicholingvisztika, pragmatika tagozatban mutatták be pályamunkájukat.

A színvonalas tagozati üléseken a diákok nem csak tapasztalatokkal, hanem építő jellegű kritikákkal és tanácsokkal is gazdagodhattak, a zsűritagok között országosan és Európában is elismert kutatók, egyetemi oktatók voltak.

Külön öröm számunka, hogy 2019-ben a díjakkal is hazatérhettek hallgatóink. Király Evelin A munkácsi-szentmikósi uradalom részvétele a hegyvidéki akcióban 1897 és 1901 között című dolgozata (témavezetője dr. Molnár Ferenc) II. helyezést ért el. Tóth János Szövegértési kutatások kárpátaljai magyar iskolák 5-9. osztályában egy empirikus vizsgálat adatai alapján című pályaművét (témavezetője prof. dr. Csernicskó István) a zsűri különdíjban részesítette.

Ezúton gratulálunk a hallgatóknak és a témavezetőknek egyaránt!

Váradi Natália,
a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány igazgatója