Szilágyi Péter beszéde Tamási Áron emléktáblájának avatásán

Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Rektor Úr! Tisztelt Egybegyűltek!

Ha kimondjuk ezt a nevet – Tamási Áron –, a legtöbbünknek az a gondolat juthat eszébe először, amit a 125 esztendeje született, Kossuth-díjas erdélyi magyar írónk vetett papírra a múlt század harmincas éveinek kezdetén. „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne”. Mély igazság ez, melyet ki más mondhat ki ennyire egyszerűen, őszintén, mégis megindítóan, mint egy magyar ember. Egy olyan ember, aki szellemében-lelkében, minden gondolatában, mondatában magyarságának büszkeségével élt és alkotott. Aki tudta, hogy otthon, szülőföld, haza nélkül a magány, az elszigetelődés, a sodródás lesz az osztályrészünk. A szülőföldünkhöz, a magyar közösséghez való tartozásunk olyan áldott kapcsolat, amelyért minden nap újra és újra hálásnak kell lennünk.

Ma Kárpátalján a híres Tamási Áron-gondolatnak új értelme van. A szülőföldhöz való ragaszkodás új értelmet nyer abban a háborús konfliktusban, amely sújtja ezt a közösséget. Az otthonhoz való ragaszkodás ma nehéz vállalás. Ez a magyar közösség azonban az elmúlt bő évszázadban számtalan alkalommal bizonyította élni és megmaradni akarását, minden nehézség ellenére sikerült megmaradni és a nemzeti kormány támogatásának köszönhetően fejlődnie is.

A Tamási Áron születésének 125. évfordulóján meghirdetett emlékév során az anyaországban, a Kárpát-medencében, sőt a diaszpórában is számos eseménnyel, programmal emlékezünk nagy írónkra. Ma az emlékév zárásaként a Kárpát-medence több pontján – Beregszász mellett Komáromban, Eszéken és Lendván –, a napokban pedig Edmontontól Johannesburgig a világ több pontján avatunk emléktáblát Tamási Áron tiszteletére. Azzal, hogy az egyik tábla ma itt Beregszászon kerül felavatásra, a kárpátaljai magyarság nemcsak azt üzeni, hogy a magyar nemzet alkotó része, hanem egyben azt is, hogy van itt egy közösség, amely emlékezik és egyben bizakodik egy békés jövendőben.

Kedves Honfitársaim!

Álljon ez az emléktábla tisztelegve a magyar kultúra egyik szellemi óriásának emléke előtt és egyben üzenetként a jövő számára egy közösségtől, amely mindenek dacára hiszi, hogy itt van otthon.