Téli foglalkozások a Nagydobronyi Erdei Iskolában

Télen az élő természet nyugalmi időszakban van, de ez nem azt jelenti, hogy ebben az évszakban nem lehet érdekességekkel találkozni a biológia szempontjából. Erre próbáltak rávilágítani a szervezők a 2023. január 27-én tartott foglalkozásokkal a főiskola Erdei Iskolájában. 

A program első részében Juhász Adrienn mutatta meg a bagolyköpetekben rejlő kisemlőscsontokból kinyerhető információk széles körét, majd Gál Dóra mutatta meg a télhez kapcsolódó gyógynövények és -teák sokféleségét. A foglalkozáson a Nagydobronyi Református Líceum 15 tanulója vett részt, akiknek ezúton is köszönjük, hogy ilyen érdeklődéssel és lelkesedéssel érkeztek a Kohut Erzsébet szervezésével megvalósuló programra. Reméljük, hogy ez az együttműködés a jövőben is folytatódik majd.

Szervezők