Terítéken a középiskolai oktatás (földrajz) szak bachelor szintű képzési programjának aktualizálása a Földtudományi és Turizmus Tanszéken

2023. március 7-én ülést tartott a Földrajz szak első (bachelor) szintjének munkacsoportja, amelyen részt vettek a mesterképzési szint programtervezői, stakeholderei is.

A megbeszélésen részt vettek a Földtudományi és Turizmus Tanszék oktatói:

  • Dr. Izsák Tibor tanszékvezető helyettes, a földrajztudományok kandidátusa, szakfelelős;
  • Dr. Molnár József tanszékvezető, a földrajztudományok kandidátusa, a szakcsoport tagja;
  • Dr. Molnár D. István, PhD, a szakcsoport tagja, docens;
  • Dr. Scsuka Halina, a pedagógiai tudományok doktora, a Földtudományi és Turizmus Tanszék professzora;
  • Dr. Gönczy Sándor, PhD, a Földtudományi és Turizmus Tanszék docense.

Képviseltették magukat a képzésben érdekelt ún. stakeholderek, illetve külső szakértők is, köztük:

  • Kántor József, az Ungvári járási Nagydobronyi kistérség Oktatási Osztályának vezetője;
  • Kovács András, a Nagyberegi humanitárius és természettudományi profilú líceum igazgatója;
  • Kovalszka Olga, a földrajztanár szak I. évfolyamának hallgatója;
  • Mezencev Kosztyantin, a földrajztudományok doktora, a Kijevi Tarasz Sevcsenko Nemzeti Egyetem Gazdaság- és Társadalomföldrajz Tanszékének vezetője;
  • Scsabelszka Valentina, a földrajztudományok kandidátusa, a Kijevi Mihajlo Dragomanov Nemzeti Tanárképző Egyetem Természeti- és Földrajzi Nevelési és Ökológiai Kar oktatási és módszertani munka dékánhelyettese, egyetemi docens;
  • Dnyisztrjanszkij Miroszlav, a földrajztudományok doktora, a Lvivi Ivan Franko Nemzeti Egyetem Ukrajna Földrajza Tanszékének professzora.

Az ülés során megvitatásra kerültek a képzési program sajátosságai, a földrajz szakirány általános kompetenciái, valamint várható eredményei. A megbeszélés résztvevői kiemelték a földrajzoktatás jelentőségét napjainkban, a földrajztanárok helyzetét és helyét a középszintű és felsőfokú oktatás rendszerében. Vitatéma volt a választható tantárgyak rendszere Ukrajnában és a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán, valamint az inkluzív oktatás jövője a felsőoktatásban.