Tudományos Vitadélután valósult meg a Rákóczi Főiskolán

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola, a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvánnyal együttműködve, a Miniszterelnökség Családokért Felelős Tárca Nélküli Miniszter és a Nemzeti Tehetség Program támogatásával Tudományos Vitadélutánt szervezett a II. Rákóczi Ferenc Főiskola Magyar Főiskola Apáczai Csere János Könyvtár Központi olvasótermében 2021. május 13-án. A Vitadélután része a XV. Kárpátaljai Tudományos Diákköri Konferenciának, amely 2021. május 14-án valósul meg.

A Tudományos Vitadélután célja, hogy minél szélesebb ismeretekkel rendelkezzenek a kárpátaljai főiskolás és egyetemista hallgatók, azaz a kárpátaljai magyarság jövőjét jelentő értelmiségiek és rálátásuk legyen a világban zajló folyamatokra, problémákra, kihívásokra.

A Vitadélután előadásai 4 különböző témakörben zajlottak, ahol Orosz Ildikó – a Főiskola elnöke, Szilágyi Mátyás – Magyarország Beregszászi Konzulátusának főkonzulja, köszöntő beszédét követően hét elismert szakember tartott előadást, elsősorban a Zrínyi Ilona Kárpátaljai Magyar Szakkollégium ösztöndíjasai, a XV. Kárpátaljai Tudományos Diákköri Konferencia résztvevői, valamint főiskolás, egyetemista hallgatók és fiatal kutatók számára. Az előadók 6 határon túli és kárpátaljai intézményből voltak jelen vagy csatlakoztak be online formában, a Google Meet felületen, az alábbiak szerint: Debreceni Egyetem (1 fő), Károli Gáspár Református Egyetem (1 fő), Magyar Tudományos Akadémia (1 fő), II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (2 fő), Munkácsi Keresztény Egészségügyi Központ (1), Szegedi Tudományegyetem (1 fő).

Témakör Előadó Intézmény Előadás témája
 

Kihívások az oktatásban az online térben                        

Dr. Buda András Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Nevelés- és Művelődéstudományi Intézet Pandémia generálta kihívások a (felső)oktatásban
Demográfiai problémák és a migráció okozta kihívások napjainkban Prof. Dr. Kocsis Károly Magyar Tudományos Akadémia Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Földtudományi Intézet Európa etnikai arculata, demográfiai problémái és a nemzetközi migráció a 21. század elején
Dr. Molnár József II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Földtudományi és Turizmus Tanszék A településhálózat fejlődésének fő mérföldkövei a Kárpát-medencében
Nyelvpolitika, nyelvkérdés a 21. században Prof. Dr. Kontra Miklós Károli Gáspár Református Egyetem

Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Magyar Nyelv-, Irodalom- és Kultúratudományi Intézet Magyar Nyelvtudományi Tanszék

Nyelvpolitika, nyelvkérdés a 21. században
Prof. Dr. Csernicskó István II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Filológia Tanszék Nyelvpolitika, nyelvkérdés a 21. századi Ukrajnában
Kihívások és megoldások a COVID-19 okozta pandémia idején Dr. Kelemen Oguz Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Magatartástudományi Intézet Lélek a COVID idején
Dr. Oroszi Pál Munkácsi Keresztény Egészségügyi Központ Az emberi erőforrás és a COVID-19

A Vitadélután előadásaira minden érdeklődő online formában csatlakozhatott.

Váradi Natália,
szakmai programfelelős