Huszonöt éves a Rákóczi-főiskola – jubileumi ünnepség Beregszászban

Fennállásának 25. évfordulóját ünnepli a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola. Az évforduló apropóján jubileumi ünnepséget szerveztek Beregszászban november 8-án. A közelmúltban a Rákóczi-főiskola infrastruktúrája egy újabb épülettel bővült, melynek átadóját az ünnepség keretén belül tartották. A felújított épületben kapott helyett a Rákóczi-főiskola Szakgimnáziuma, valamint az Egán Ede Szakképzési Centrum Beregszászi Képzési Központja.

Az ünnepségen a himnuszok elhangzása után ismertették az épület rövid történetét, majd a felújítás részleteit. A korszerűsítés Magyarország Kormánya támogatásával a “Kárpátaljai magyar bázisiskolák felújításának támogatása” fejlesztési projekt keretében valósult meg a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. és Kárpátaljai Magyar Főiskoláért Jótékonysági Alapítvány közreműködésével 2019-2021-ben.

Ezután leleplezték a támogatói táblát, illetve átvágták az átadást jelképező szalagot. Ezt követően Soós Katalin, a szakgimnázium igazgatója átvette az intézmény kulcsát, melyet Tóth Tünde, a Főiskoláért Jótékonysági Alapítvány igazgatója adott át.

This slideshow requires JavaScript.

Jurij Szadvári, a Munkácsi Állami Agráripari Koledzs igazgatója, majd Soós Katalin asszony köszöntötte a jelenlévőket. Az igazgatóasszony elmondta, hogy ez az épület számukra a reményt, a jövőt és a jövőbe vetett hitet jelképezi. Kiemelte, hogy a főiskola mindig is odafigyelt arra, hogy a kárpátaljai magyar fiatalok továbbtanulását biztosítsa, majd felidézte a szakgimnázium indulásának kezdeti pillanatait, azt az utat, amelyet végig kellett járniuk, hogy ma itt állhassanak.

This slideshow requires JavaScript.

A felszólalás után a szakgimnázium hallgatói rövid műsorral köszöntötték a vendégeket a Kokas Banda kíséretével. Ezután a történelmi egyházak képviselői kértek áldást a jelenlévőkre és megszentelték a felújított épületet.

Az ünnepség a díszteremben folytatódott. Elhangzott a Rákóczi-főiskola himnusza, majd Csernicskó István, a főiskola rektora mondott köszöntőt.

– A főiskola és a szakgimnázium nem más, mint befektetés. Invesztíció a fiatalokba, a közös jövőbe. A 25 évvel ezelőtti befektetés látszik, és számszerűsítve is igazolható, megtérült.

A rektor azt is elmondta, hogy az alapítók áldozatos munkájának és a támogatóknak köszönhetően a főiskola folyamatosan fejlődik, stabilabb és erősebb, mint valaha, és készen áll arra, hogy szembenézzen az előtte álló évek kihívásaival.

 

Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese elmondta, hogy a magyar kormány nem kegyet gyakorol, amikor támogatja kárpátaljai nemzeti kisebbséget, hanem természetes kötelességét teljesíti. Kiemelte, hogy Magyarország mindig támogatta Ukrajnát a kezdetektől, amikor a függetlenségéről, vagy akár a vízummentességről volt szó. A miniszterelnök-helyettes ugyanakkor sajnálatát fejezte ki a helyi kisebbséget ért atrocitások miatt. Hangsúlyozta, hogy az anyaországban mindig tisztelettel tekintenek az ukrán nemzeti közösségekre, és ebből adódóan megadják számukra az őket megillető jogokat.

Semjén Zsolt az is elmondta, ha jogszűkítés éri a nemzeti kisebbségeket, akkor kevesebbként tekintenek rájuk.

– Nem vagyunk senkinél sem kevesebbek. Ezért, azok a kisebbségi és nemzetiségi jogok, amelyek természetesek az Európai Unióban, a magyar közösségnek is kijárnak. A kisebbségi jogok melletti kiállásunk pedig természetes dolog. Ha Ukrajna az EU felé akar közeledni, akkor ezeket a jogokat komolyan kell vennie.

Anatolij Poloszkov, a Kárpátaljai Megyei Állami Adminisztráció vezetője elmondta, hogy még emlékszik azokra időkre, amikor a főiskola épülete nem így nézett ki.

– Nagy szerencse, hogy jöttek olyan emberek, akik jót szerettek volna csinálni Kárpátaljának, s az oktatásnak. Nagy öröm számomra, hogy olyan emberekkel lehetek ebben a teremben, akik közreműködtek az épület felújításában.

Poloszkov ezután díszoklevelet adott át Kárpátaljai Megyei Közigazgatási Hivatal nevében Orosz Ildikónak és Csernicskó Istvánnak a sok éves lelkiismeretes munkájukért, valamint személyes hozzájárulásukért az intézmény 25 éves fennállása alkalmából.

Ezt követően levetítették a főiskola születésnapjára – a TV21 Ungvár által – készített Tölgyfa. 25 éves a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola című dokumentumfilmet.

Orosz Ildikó, a Rákóczi-főiskola elnöke a hálaadás napjaként tekintett az ünnepi eseményre, s felelevenítette az elmúlt időszak előzményeit, a kezdeteket, a nehézségeket és pozitívumokat egyaránt.

A rendezvény keretén belül Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes átadta Szőcs Zoltán, egykori író, irodalomtörténész 4 000 kötetes könyvállományát a Rákóczi-főiskola Apáczai Csere János Könyvtárának, melyet Szamborovszkyné Nagy Ibolya, a könyvtár igazgatója vett át.

This slideshow requires JavaScript.

 

Végezetül a Székely asztali áldást hallhatták Kokas Erzsébet előadásában.

Az ünnepi rendezvényt élő közvetítés által a Rákóczi-főikolán is követhették az érdeklődők.

This slideshow requires JavaScript.

Mondik Márta